Döntetlenre végeztünk Csákváron

Labdarúgócsapatunk 0-0-s döntetlent játszott az Aqvital FC Csákvár vendégeként az NB II 6. fordulóban.

A Merkantil Bank Liga NB II 6. fordulójában a két döntetlennel és három vereséggel a tabella utolsó helyén álló Aqvital FC Csákvár vendégeként lépett pályára a PMFC. A szerda esti találkozót csapatunk kezdte bátrabban és lendületesebben, az 5. percben Króner nem találta el a labdát, ami így lett jó Kónyának, akinek 17-ről leadott jobblábas lövése azonban szállt Markek kapuja felett. Túl az első negyedórán aztán villantak a hazaiak is. Kocsis hámozta át magát két védőnkön, majd balról beívelt a kapu elé, centerezéséről az előre vetődve fejelni készülő Daru nem sokkal, de lemaradt. Ezt követően az első kaput eltaláló lehetőség is a házigazdák előtt adódott. A 23. percben Baracskai balról, 17-ről lőtt, ám Helesfay vetődve hárította a gólszerzési kísérletet. A félidő hátralévő részében együttesünk irányította a játékot, ám igazán komoly helyzetig nem jutottunk.

A szünetet követően tovább billent a pálya, több lehetőség is adódott a vezetés megszerzésére. Az 50. minutumban Tihanyi lőtt 18-ról a jobb alsó irányába, ám a laposan szálló labdáját vetődve megfogta Markek. Alig egy perccel ezután Hegedűs passzát követően Geiger tüzelhetett a tizenhatos környékéről, löketét azonban hárította a csákvári kapus. Csapatunk lendületben maradt, sőt az 54. percben a találkozó legnagyobb helyzete maradt ki. Egy kiugratást követően Óvári vette át a labdát, ám tíz méterről leadott lövését testtel hárította Markek. A 67. percben Tihanyi fordult kapura a tizenhatos körívénél, lövése nem sokkal szállt el a csákvári kapu mellett. A kihagyott helyzetek a végéhez közeledve majdnem megbosszulták magukat, egy gyorsan végigvitt ellentámadás során Mim tálalt Major elé, aki elől Helesfay szedte fel a labdát az utolsó pillanatban.

A 85. percben Hegedűs szögletét követően felszabadítottak ugyan a csákváriak, de a kipattanót Futó szúrta rá, ami nem sokkal szállt el a hazai kapu előtt. Tartogatott azonban még izgalmakat a végjáték, valamint a hosszabbítás is. A 87. percben Madarász közeli lövését bravúrral ütötte ki Helesfay, míg a 91. percben ismét kapusunk védésére volt szükség, Madarász szögletét követően ugyanis Albert fejelt, Helesfay azonban nagyot védett, döntetlenre mentve így a két csapat első egymás elleni bajnoki mérkőzését. Vas László vezette NB II-es labdarúgócsapatunk két győzelme és egy veresége mellett zsinórban másodszor, összesen pedig harmadszor szerzett egy pontot a szezonban. Folytatás augusztus 30-án Stadion utcában, ahol vasárnap 19:00 órakor a Szentlőrinc együttesét fogadjuk a bajnokság 7. fordulójában.


Merkantil Bank Liga NB II., 6. forduló
Csákvár, 400 néző. V.: Molnár Attila (Szécsényi, Kis Z.).
Aqvital FC Csákvár – PMFC 0-0 (0-0)

Aqvital FC Csákvár: Markek – Vukaszovics (Papp M., 55.), Albert I., Koch – Mim, Mészáros D. (Major, 76.), Madarász, Kocsis B. – Baracskai, Daru, Ganbayar (Nándori, 59.). Vezetőedző: Visinka Ede.

PMFC: Helesfay – Sági, Króner, Preklet, Katona – Kónya, Futó, Geiger, Óvári (Adamcsek, 63.) – Tihanyi (Batizi-Pócsi, 75.), Hegedűs. Vezetőedző: Vas László.


Fénykép: nso.hu

 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram