U7-es korosztályunk a közelmúltban három versengésen sem talált legyőzőre.
- MTK Torna
A 6 csapatos torna minden meccsét nagyon szép, domináns játékkal nyerték a fiúk. A siker értékét növeli, hogy U8-as szabályokkal (nagyobb pálya, kapu, létszám) rendezték a kupát, ami a gyerekeknek új volt, de nagyon jól és hamar alkalmazkodtak a körülményekhez.
- V. Lelle kupa
A 18 csapatos balatonlellei hagyományos tornán egy meccsen döntetlent játszottak a csoportban a fiúk, akik ezen kívül minden összecsapást meggyőző fölénnyel nyertek és utasították maguk mögé többek között az Újpestet és az MTK-t is.
- Dél-Régió Gyerektorna
A szeptemberben kezdődő, több állomásból álló torna összesítését nagy fölénnyel nyerte a csapat.
– Ebben a korban az eredmény másodlagos, de jó azt látni, hogy a gyerekek országos összevetésben is ilyen szépen megállják a helyüket egyénileg is – nyilatkozta Kósa Sándor, edző.
A tornákon résztvevő gyerekek: Horváth Dominik, Hári András, Keszler Konrád, Kitanics Nikola, Kozma Kornél, Kópicz Dejan, Lajos Dominik, Löffler Zsombor, Madarász-Predács Noel, Maml Márton, Németh Bence, Papp Ákos, Szabó Ágoston, Varga Áron, Várhelyi Tamás.
Edzők: Fatalin József, Horváth Tamás, Kósa Sándor, Soós Attila.
Szép volt fiúk! Hajrá, Pécs!