Garami József 83. születésnapját ünnepeltük

Legendás mesteredzőnket a róla elnevezett TOCA Utánpótlás Labdarúgó Képző Központban köszöntöttük.

Garami József, a PMSC-vel 1986-ban bajnoki ezüstöt, 1990-ben Magyar Kupát nyerő legendás mesteredző, az Újpest, az MTK, a Győr és az FTC korábbi trénere, valamint a magyar-válogatott egykori szövetségi kapitánya augusztus 9-én töltötte be 83. életévét. Ennek alkalmából születésnapi vacsoraestet szerveztek a róla elnevezett TOCA Utánpótlás Labdarúgó Képző Központban.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A nyáresti ünnepségen a házigazda Boday Ferenc mellett korábbi ikonikus focistáink közül Tomka János, Toma Árpád, Lovász Ferenc, Turi Zsolt, Megyeri Károly, Lőrincz Sándor, Kónya Mihály, Kulcsár Árpád, Márton Gábor, Bodnár László és Lutz Jakab, valamint a közelmúltban szintén születésnapját ünneplő Rónai István, a Pécsi Dózsa egykori játékosa, a PMSC későbbi edzője köszöntötte fel Garami Józsefet.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A születésnapi rendezvény során nem maradhattak el a régi anekdoták felelevenítése sem, ám még ennyi idő után is előkerültek olyan históriák, amelyek hallatán önfeledt jókedvre derült az asztaltársaság. Az egészben sült malac vacsora elfogyasztása után egy különleges, PMSC címerrel borított tortával lepték meg Garami Józsefet, aki fiatalos és fáradhatatlan lendülettel fújta el a 83-as számú gyertyát.

További jó egészséget kívánunk Józsi bácsi!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram