Made in PMFC-interjú: Amikor feltesszük a kérdést, hogy mi az, ami nélkül lehetetlen futballmeccset rendezni, akkor bizony ahány rajongó, annyiféle válasz érkezik, de bármilyen meglepő, a közös keresztmetszet nem a kapuk és még csak nem is a bíró. Valljuk be, büfé nélkül nincsen meccs. Havasi Tamás már három éve működteti a büfét a PMFC hazai meccsein, a sporttal való kapcsolata azonban sokkal régebbre nyúlik vissza.

Bár most már sokan a Stadion utcából ismerik önt, azért akad olyan sportpálya a városban, ahol talán még otthonosabban mozog.

Így van, hiszen a Lauber Dezső Sportcsarnokban lévő büféket már 1988 óta üzemeltetem. Elég sok nagy eseményt megéltem már ott: a Rátgéber-féle női kosárcsapat euroligás időszakát, és jónéhány NB I-es évet a kézilabdacsapattal is.

Pár éve pedig a focival tovább bővült a repertoár. Van kedvenc sportága?

Az összes labdasportot szeretem, de a kézilabda a legnagyobb kedvenc. Nekem még volt szerencsém látni játszani Kakas Janit, megboldogult Füzesi Ferit, vagy a fiatalabbak közül Németh Attilát, Szögit. A nem is olyan nagyon távoli múltban itt Pécsett hatalmas kézilabdaélet volt, remek játékosok sorát nevelte ki a város, rengeteg válogatott sportolót. És bizony még bő 10 éve is, Danyi Gábor edzősködése idején rendre 1500 szurkoló előtt játszott a csapat az élvonalban.

És mi a helyzet a focival?

Az a másik kedvenc, majdnem annyira, mint a kézilabda. Érdekes egyébként, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy büfésként épp milyen sportágra készül az ember.

Más felkészülést igényel egy kosárrangadó, mint egy PMFC–Diósgyőr?

Hogyne! Nagyon jellegzetes például, hogy míg egy kézilabda vagy futballmeccsen sokkal több sör fogy, addig a kosárszurkolók inkább az üdítőket és az ásványvizet isszák. De a focinak van egy igazi sajátossága, mégpedig a zsíros kenyér. Kis túlzással egy PMFC meccsre nem tudunk annyi zsírosdeszkát készíteni, hogy elég legyen. Legutóbb is közel 200 szelet ment el. Eleinte a csarnokban is próbálkoztunk vele, de ott hamar rá kellett jönni, hogy fölösleges.

Meccs közben azért van ideje a pályát is figyelni?

Nekünk két nagy rohamot kell túlélni. Az egyik a kezdés előtt van, azonban a meccs 5-10. percében nagyjából már mindenki megtalálja a helyét, úgyhogy lehet egy kicsit a focira is koncentrálni. Aztán jön a másik nagy roham, a félidő, de a mérkőzés utolsó fél óráját szintén meg szoktam tudni nézni.

Szerelem ez a munka vagy azért üzletnek sem rossz?

Nincs okom panaszkodni. Szó se róla, az előző évek azért nem voltak egyszerűek. Akadt zárt kapus időszak, és volt olyan is, hogy csak védettségi igazolvánnyal jöhettek be az emberek. Ez nem volt könnyű. Most azonban azt látom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés, és meccsről meccsre többen jönnek ki. Persze ehhez kell az is, hogy a csapat eddig nagyon jól szerepel.

Tetszik, amit a pályán lát?

Ez egy nagyon hajtós, fiatal csapat. Rendkívül szimpatikus az az irány, amerre elindult idén. A játékot is lehet élvezni, ami persze idővel még több szurkolót fog kicsalogatni a stadionba. Bár ez a létesítmény olyan, amilyen, azért igyekszünk kiszolgálni a drukkereket: külön sátrakat állítunk fel, hogy ne legyen olyan nagy sorban állás – bár nyilván az lenne a legjobb, ha még így is kígyóznának a sorok, annyian jönnek meccsre.

Interjúnk a Made in PMFC 3. évfolyamának 3. számában jelent meg, a teljes újságot ITT olvashatja el.