Ellenfél-lesen: Gyirmót FC Győr

Szerdán az élvonalba igyekvő Gyirmótot látjuk vendégül, a sárga-kékek jelenleg a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkeznek.

Hétközi játéknappal folytatódik a Merkantil Bank Liga, NB II-es labdarúgócsapatunk a 16. forduló rangadóján a Gyirmót FC Győr együttesét látja vendégül szerdán 18:00 órától a PMFC Stadionban. A Győr-Moson-Sopron megyei együttessel először 2007-ben találkoztunk a másodosztályban, négy idényen keresztül az egyik fő riválisunknak számítottak a feljutásért vívott harcban, míg pár év elteltével a 2020/21-es idényben találkoztunk ismét. Az eddigi mérleg kiélezett, 4 pécsi győzelem mellett 2 döntetlen és 4 gyirmóti siker született, míg a 16-16-os gólarányban is egál mutatkozik.

A Gyirmót FC Győr vezetőedzője Csertői Aurél, az 57 esztendős szakember 2019 óta látja el feladatát a sárga-kék együttes élén, amelyet a 2021/22-es szezonban az élvonalban vezetett, s ahová feltett céljuk mielőbb visszakerülni. A rutinos és gólerős játékosokkal felvértezett Gyirmót jelenleg 8 győzelemmel, 2 döntetlennel, 5 vereséggel, 27-17-es gólkülönbséggel a tabella 4. helyén áll, hátrányuk 5 pont veretlenül a 2. helyen álló a PMFC-vel szemben. Szerda esti vendégeink emellett a legjobb idegenbeli mérleggel bírnak, 1 döntetlenjük mellett 6-szor győzelemmel hagyták el a játékteret.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram