Made in PMFC-interjú: Sikeres paralimpikon, az utóbbi hetekben egy showműsornak köszönhetően az egész ország megismerte, de amikor csak teheti, ott ül a Stadion utca lelátóján. A PVSK kosárcsapatának meccseiről is sokaknak ismerős lehet Iván Bence, aki januártól kemény munkába kezd, hogy kvalifikálni tudja magát a 2024-es párizsi paralimpiára.
Annak ellenére, hogy még csak 22 éves, sok helyi sportrajongó úgy van önnel, hogy már vagy ezer éve ott van minden fontos pécsi sporteseményen. A PMFC-ről mi az első emléke?
Az első emlékeim még tizenpár éves koromból vannak. Akkoriban az NB I-ben játszott a csapat, én pedig tévében néztem a meccseit. Aztán a kizárás után, amikor már NB III-as volt a PMFC, akkor kezdtem el kijárogatni a Stadion utcába, amióta pedig másodosztályú az együttes, már minden bajnokin ott vagyok.
Az elmúlt években a sportcsarnokban is sokszor találkozhattunk önnel a PVSK kosármeccsein, és néha a pólósok bajnokiján is ott van. Szurkolóként melyik sportág áll legközelebb a szívéhez?
Ha tényleg a szurkolást vesszük alapul, akkor a kosárlabda, de a focit is nagyon szeretem. Igazából minden csapatsport érdekel, és örülök, ha jó pécsi csapatokért lehet szorítani.
A nyáron gondolta volna, hogy ilyen jól fog szerepelni a PMFC?
Az igazat megvallva, amikor jöttek a hírek, hogy sorra távoznak a játékosok, és se új edző, se csapat, akkor azért elgondolkoztam. Azonban az edzőmeccseken már látszott, hogy nem lesz ez rossz. Jött egy csapatnyi új futballista, de Weitner Ádám remekül összerakta a társaságot. Nagyon tetszik az a stílus, amit játszik a PMFC, az pedig, hogy lassan az őszi szezon végén is még veretlen, és a második a tabellán, önmagáért beszélt.
Van esetleg kedvence?
Tóth-Gábor Kristóf, de nem elsősorban a sok gólja miatt. Nagyon szimpatikus a játékstílusa. Kellemetlen, csipkelődő, harapós támadó. Pont ilyen csatárra volt szüksége a PMFC-nek.
Gondolom a közelmúltban nem sokszor tudott ott lenni a csapat meccsein, hiszen a Dancing with the Starsban szórakoztatja az országot. Hogyan jött ez a lehetőség?
Amikor csak tehetem, így is ott vagyok a csapat meccsein, ezt azért fontos megjegyezni. Ami a műsort illeti, az előző években, akkor még nézőként, a szerelmese lettem. Nagyon színvonalas show, és mindig is vonzott ez a világ. Amikor megkerestek, hogy lenne-e kedvem szerepelni, úgy voltam vele, hogy az ember életében egyszer kap ilyen lehetőséget, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy élek vele. Nem volt egyszerű, hiszen Budapestre kellett költöznöm, és gyakorlatilag 0-24 órában erről szólt, erről szól minden napom.
Most, hogy a műsornak lassan vége, adja magát a kérdés: megérte?
Nem kérdés. Minden percét élveztem, és most is úgy vagyok vele, hogy bár ne lenne vége soha. Sok melóm van ebben. Komoly felkészülést igényelt minden egyes élő show, és persze a nagy médiaérdeklődést is meg kellett szoknom. De annyi pozitív visszajelzést kaptam, ami miatt már önmagában is megérte az egész.
Mi a helyzet az úszással?
Az úszás 14 éves korom óta az életem egyik legfontosabb része, és ez így is marad. Olyannyira, hogy januártól kezdem a felkészülést a jövő évi vb-re, ahonnan ráadásul már kvalifikálni lehet a párizsi paralimpiára.
A cél Párizs?
Egyértelműen! És közben már készülök az úszás utáni életemre is – megsúgom, ha minden a terveim szerint alakul, abban is fontos szerepe lesz a sportágnak, ugyanis úszóedzőnek tanulok.
