Made in PMFC-interjú: Ő és a pécsi foci 1982 óta összekapcsolódik. Az utóbbi 40 évben – néhány kisebb megszakítással –, ha valaki kereste, a klubház környékén hamar rátalálhatott. Az edzősködéssel egyszer már felhagyott, de nincs kizárva, hogy ismét a vonal mellé áll majd, addig is tehetségeket keres, és igyekszik ápolni a pécsi foci hagyományait. Mészáros Ferenccel beszélgettünk.
Volt idő, nem is olyan régen, amikor önre, mint edzőre kellett hivatkozni, az utóbbi pár éve azonban másról szólt. Miért alakult ez így?
Úgy gondolom, hogy egy szép pályát kezdtem el anno, amit tudatosan építettem. Aztán szembejött a magyar foci akkori valósága, a pénzhiány. Zalaegerszegre kerültem szakmai igazgatónak, de hamar kiderült, hogy hatalmas gondok vannak. Amikor a csapatnak és nekem is már nagyon sokkal tartozott a klub, fel kellett állnom. Utána Egerbe mentem, de hamar kiderült, hogy nem megvalósítható az, amire szerződtem, így nem maradtam tovább.
Elege lett?
Ezek után szerintem természetes, hogy elment a kedvem az egésztől. El is kezdtem keresni az utamat. Többször is kimentem Amerikába, de valahogy a közeg mindig visszahúzott. Végül elindítottam egy motivációs tréninget, ami szépen el is indult, közel 90 előadást tartottam a pandémia előtt – aztán a vírushelyzet véget vetett ennek is. Ekkor kerestek meg, hogy kapcsolódjak vissza a PMFC életbe.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu
Most a regionális tehetséggondozó központ koordinátora. Azért ez elég más, mint a felnőtt foci.
Valóban, de azért a kettő összefügg. Talán nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, van szemem a focihoz. Ha látok egy fiatal srácot, nagyjából meg tudom mondani, van-e érzéke hozzá vagy sem. Úgy 16 éves korig nem lehet megítélni, hogy lesz-e futballista egy fiatalból, de azt, hogy mocorog-e benne valami, azt már sokkal korábban ki lehet szúrni.
Edző már nem is lesz soha?
Ez egy érdekes dolog, mert eddig – mondjuk úgy – ezt a kaput zárva tartottam. Azonban tavaly év végén gondolkodtam el azon, hogy talán ismét belevágnék. És milyen az élet, a közelmúltban volt is két NB II-es ajánlatom – igaz, ezekre most még nemet mondatam.
Miért?
Nem tartottam volna etikusnak, hogy a PMFC alkalmazottjaként vállajak el egy csapatot, amellyel a Pécs valószínűleg találkozna is, ráadásul most az 50 éves jubileum szervezése miatt időm sem lett volna.
Hogy áll a szervezés?
Most úgy napi 40-50 telefonnál! Szerencsére sokan segítenek, egyedül biztosan nem lennék képes rá. Az ügy azonban nagyon fontos. Vagyunk egy páran, akik magunkénak érezzük a klubot, akik nagyon sokat adtak a klubnak és rengeteget is kaptak tőle. Az elmúlt 30-40 év során – az utóbbi pár évet leszámítva – a tradíciók ápolása terén nem sok történt itt. Négy éve kerestem meg Tomka Janit – mert benne láttam, hogy tudna segíteni –, hogy ez így nem mehet tovább, mert nem fog maradni semmi, még elveszítjük azt is, ami volt. Ha nincs fényezve a csuka, csak felrakjuk a padlásra, előbb utóbb azt is megrágja az egér, porosodik és tönkremegy. Ezért határoztuk el, hogy minden évben kell 2-3 rendezvény, ahol a régi időkre emlékezhetünk. Az idei, 50 éves jubileum nagy durranás lesz! Május 13-án pályára lép az utánpótlás, lesznek gálameccsek, a végén egy Pécs–Fradi öregfiúkkal. Este pedig jön az after party a Lauberben – szóval jöjjön mindenki, akinek számít valamit a címer!
Ha már tradíciók, nyilván az MTK kapcsán is vannak emlékek. Mi az első, ami eszébe jut a Pécs–MTK derbikről?
Hámori Gyuri feltétlenül, mert majdnem eltörte a lábamat. A viccet félretéve azonban az nagyon bennem van, hogy mindig technikás csapat volt, nehéz volt ellenük játszani. Ahhoz azonban most is nehéz hozzászokni, hogy az NB II-ben rendezik a PMFC–MTK csörtét.
