LAPSZEMLE: A Made in PMFC-nél már hagyomány, hogy minden szezon utolsó lapszámában a csapat egy-egy szurkolójával beszélgetünk. Ezúttal a jókora pécsi szívvel megáldott testvérpárral, Illés-Magyar Mónikával és Magyar Ferenccel ültünk le. Közel négy évtizeddel ezelőtt voltak kint először PMFC-meccsen, tinédzserként épp a pécsi foci legszebb időszakába csöppentek bele. Később ugyan kicsit eltávolodtak a Stadion utcától, de pár éve ismét rendszeresen ott vannak a lelátón.
Emlékeznek még az elsőre?
Magyar Ferenc: Természetesen. Egy Békéscsaba elleni hazai derbi volt az első Pécs-meccsünk, még 1985-ben.
Illés-Magyar Mónika: Nem sokkal később a Feyenoord ellen is ott voltunk a lelátón, ennek már 37-38 éve. Akkor én 14, a testvérem 10 éves volt.
Hogyan keveredtek a stadionba?
Ferenc: A testvérem batátaival mentünk ki, én hozzájuk csapódtam, de nem bántam meg, nagyon jó kis társaság volt. Onnantól egészen 1991-ig szinte az összes találkozón ott voltunk.
Mónika: Akkor azért maradt abba a meccsre járás, mert elkerültünk Pécsről, igaz, a szívünk a mai napig a PMFC-ért dobog.
Épp a legjobb időszakban lettek rajongók, hiszen a 80-as évek végén hasított a klub. Lehet egyáltalán kedvenc meccset választani abból a korszakból?
Mónika: Sok emlékezetes derbi volt, de a Feyenoord ellenire a mai napig szívesen tekintek vissza. Épp a közelmúltban találtunk egy fotót, amin a szurkolótábor látható, mi is ott vagyunk rajta.
Ferenc: Nekem két nagy kedvencem van. Az egyik az ezüstéremmel végződő bajnokság utolsó hazaija, a másik pedig természetesen a Manchester United elleni kupacsata. Mai szemmel szinte hihetetlen, hogy 16-17 ezren voltak a lelátón. Az egész város focilázban égett, az iskolában a tanár is három órával korábban elengedett minket, hogy időben kiérhessünk a stadionba. Ma is emlékszem, 150 forint volt a belépő.
Mónika: Akkoriban volt olyan is, hogy kisdobos meg úttörő nyakkendőben ingyen lehetett bemenni a mérkőzésekre. Mondanom sem kell, jó párszor kihasználtam ezt a lehetőséget!
A meccsre járást illetően – ahogy említették – jött egy hosszabb szünet. Az utóbbi években miért kezdtek el újra kijárni?
Mónika: Egyfelől a sport szeretete mindig is bennünk volt, a válogatott mérkőzéseire is el szoktunk járni, ha tehetjük. Másfelől 2021 őszén, az 50. születésnapomra egy kezdőrúgással lepett meg a testvérem a Dorog elleni mérkőzésen. Azóta ismét megyünk, amikor csak tudunk.
Ferenc: Igyekeztem titkolni a meglepetést, de Mónika csak kitalálta, hogy miért is akartam annyira, hogy menjünk ki arra a Dorog elleni bajnokira.
Mónika: Tényleg így van, de azért így is meglepődtem, és nagyon örültem. Én sportmasszőrként dolgozom egy kisebb klubnál, így néha ütik egymást a bajnokik. Amikor azonban nem, jövünk és szurkolunk.
Nagyon más most a miliő, mint három évtizeddel ezelőtt?
Ferenc: A szurkolók sokkal pesszimistábbak, sokkal többször kritizálnak, néha ok nélkül is. Ilyen értelemben nagyon más már ez a világ.
Mónika: Az azért jó érzés, amikor körbenézünk, és ott állnak mellettünk olyan emberek, akikkel anno együtt kezdtük a meccsre járást. Közben elég sok év eltelt ugyan, de jó érzés nosztalgiázni egy kicsit.
Akkor ez már így is marad? A PMFC örök?
Ferenc: Mi harminc év múlva is menni fogunk, ha még élünk. A pécsi szív az pécsi szív.
