Győzelem Siófokon

Öt saját nevelésű játékosunkkal a pályán arattunk 1-0-s sikert az első nyári edzőmérkőzésen.

NB II-es labdarúgócsapatunk a felkészülés második hetének zárásaként a BFC Siófok vendégeként játszotta le első nyári edzőmérkőzését zárt kapuk mögött. Weitner Ádám vezetőedzőnk a kétszer negyvenöt perces találkozó során mindenkinek játéklehetőséget biztosított, köztük öt saját nevelésű fiatalunknak is, míg Krausz, Mayer, Hadaró és Szeles sérülés miatt nem léphetett pályára. Az első lehetőségünket az 5. percben alakítottuk ki, ekkor Szabó szögletét követően Pejovics belsőzte kapura a labdát, amit Hutvágner nem sokkal a gólvonalon megfogott. Bő tíz minutummal később egy hosszú indításból Vas tört be jobbról, lövését azonban a siófoki hálóőr lábbal blokkolni tudta.

Fél órányi lendületes játékot követően Bukovics gólba tartó labdája egy bevetődő hazai védőről pattant mellé, míg a 38. percben 18 esztendős középpályásunk lökete már megtalálta a helyét a hálóban, 0-1. A fordulást követően minkét oldalon teljes sorcsere következett, védelmünkben helyet kapott többek között Dávid Zoltán, aki korábban már erősítette a PMFC-t, jelenleg pedig próbajátékon vesz részt együttesünkben. A fülled meleg ellenére a pályán nem hagyott alább az iram, s mindkét csapat alakított ki helyzeteket, s a kapusoknak is akadt védeni valója, ám újabb gól már nem született, így 1-0-s sikerrel zártuk első nyári felkészülési mérkőzésünket Siófokon.

Felkészülési mérkőzés
Siófok-Kiliti, zártkapus
BFC Siófok – PMFC 0-1 (0-1)
Gsz.: Bukovics (38.)
PMFC 1. félidő: Helesfay – Svedyuk, Rácz, Pejovics, Majnovics – Bachesz, Terbe, Bukovics – Vas, Tóth-Gábor, Szabó
PMFC 2. félidő: Varasdi – Varga, Dávid, Miklós, Majnovics – Takács, Major, Kártik – Gera, Orbán, Harsányi

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram