2-1-es siker a Szentlőrinc ellen

Ötödik edzőmeccsükön is fontos szerepet töltöttek be saját nevelésű játékosaink.

Weitner Ádám vezette NB II-es labdarúgócsapatunk szombaton a harmadosztályú Szentlőrinc gárdája ellen játszotta le sorrendben ötödik nyári edzőmérkőzését. A szomszédos piros-feketék elleni hazai találkozón a sérüléssel bajlódó Tóth-Gábor, Krausz, Mayer és Hadaró mellett Hornyák sem állt a szakmai stáb rendelkezésére.

Több nagy lehetőséggel kezdtük a találkozót, az első kaput eltaláló lövést Szabó jegyezte a 19. percben, azonban Nagy hárította labdáját. Nem sokkal ezután pedig a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. Harsányi baloldali szabadrúgása szállt át a hosszú oldalra, a visszatett labdát Gera estében továbbította kapura, ám a játékszer a keresztélcről kifelé pattant.

A 36. percben mégis a Lőrinciek kerültek előnybe, balról Rétyi tört kapura, majd kilőtte a hosszút, 0-1. A fordulást követően sorra alakítottuk ki a helyzeteket, az 53. percben a fiatal Bukovics lövése ment el nem sokkal jobb felső mellett, majd Gera fejese tévesztett célt, rá pár percre támadónk labdáját Havas a gólvonalon becsúszva mentette.

A 70. percben szinte teljes sort cseréltünk, a kellő terhelés érdekében érkeztek saját nevelésű fiataljaink is, akik frissen pályára lépve megfordították az állást. A 79. percben Bukovics a kapus lábai között juttatta a hálóba a labdát, ezzel 1-1-re hozva a meccset, míg a 82. minutumban Varga passzát követően Orbán lőtte ki a jobb alsót, beállítva a 2-1-es végeredményt.

Felkészülési mérkőzés
Pécs, Id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpont, 150 néző.
PMFC – Szentlőrinc 2-1 (0-1)
Gsz.: Bukovics (79.), Orbán (82.) ill. Rétyi (36.)

PMFC: Helesfay (Varasdi, 70.) – Miklós (Svedyuk, 46.), Rácz (Takács, 70.), Pejovics, Majnovics (Varga, 70.) – Szeles (Bachesz, 70.), Terbe (Demeter, 70.) – Szabó (Bukovics, 46.), Gyurkits (Kártik, 70.), Harsányi (Vas, 70.) – Gera (Orbán, 70.). Vezetőedző: Weitner Ádám.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram