Brillíroztak tehetségeink a válogatottban

Kilvinger Leventével és Tímár Dáviddal a soraiban harmadik meccsét is megnyerve tornagyőztes lett az U15-ös válogatott Tiranában.

A Szabados József szövetségi edző vezette U15-ös válogatott az Észak-Macedónia elleni 2-1-es siker, majd az Albánia elleni 4-0-s győzelem után szombaton Koszovó ellen zárta a Tiranában zajló UEFA Development Tornát. Nemzeti együttesünk kapuját ezúttal a debütáló Kilvinger Levente őrizte, aki hibátlanul tette dolgát, hiszen a PMFC tehetséges hálóőre kapott gól nélkül hozta le a több, mint kilencven percen át tartó találkozót, amelyet a heves esőzés miatt félbe is kellett szakítani.

Végül sikerült befejezni a találkozót, nem is akárhogyan, hiszen a szünetben csereként pályára lépő utánpótlás játékosunk, Tímár Dávid a 92. percben szerzett góljával tette biztossá a korosztályos együttes győzelmet. Az pécsi nevelésekkel a soraiban felálló U15-ös válogatott így három győzelemmel, hibátlan mérleggel megnyerte az UEFA fejlesztési tornáját. Szabados József gárdája idén még két mérkőzést játszik: november végén Csehország vendégeként lép pályára.

– Összességében többet kaptam a csapattól, mint amit előzetesen vártam, erre a teljesítményre lehet építeni a jövőben. Természetesen lehet és kell is javítani a játékon, biztosan nem fog minden mérkőzésünk ilyen jól sikerülni, de a lényeg, hogy a kiválasztás első fázisát követően kezd kialakulni a csapatunk. Biztosan sokat fog még változni a keretünk a következő egy-két évben, hiszen jelenleg mintegy negyven játékos alkotja a bő keretet, és rajtuk kívül is feltűnhetnek új tehetségek, de akik első körben lehetőséget kaptak, tudtak élni vele – mondta az mlsz.hu-nak Szabados József szövetségi edző.

Magyarország-Koszovó 2-0 (1-0)
Magyarország: Kilvinger Levente – Acsai Dominik, Ratkai Ádám, Nyári Olivér, Papp Máté (Főr Patrik, 88.) – Somfalvi Barna (Skotner Zoltán, 59.), Milkovics Márton, Polonkai Noel (Tímár Dávid, 46.) – Lakatos Martin (Zsolnai Dávid, 56.), Kiss Norbert (Makrai Csongor, 56.), Varga Zsolt (Béres Benedek, 59.). Szövetségi edző: Szabados József.

Fénykép: mlsz.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram