Made in PMFC-interjú: A családja hitt benne, így másfél éve Gyuláról Pécsre költözött a szüleivel. Valószínűleg nem is bánták meg a dolgot, Máté Nóra ugyanis hiába csupán 15 éves, de már a felnőttek között szerepel hétről hétre, méghozzá nem is akárhogyan. Miközben a PMFC tinédzser tehetsége Cristiano Ronaldo alázatát csodálja, ő már vezére a két évvel idősebb korosztályos csapatnak, és az NB II.-ben négy góllal járult hozzá az együttes eddigi remekléséhez.

– Honnan a futball iránti szeretet? Csak nem valamiféle családi vonás?

– Ez azért érdekes, mert nálunk előttem senki sem futballozott, igazán nagy fociláz sem volt jellemző a szüleimre, azon túl, hogy persze a tévében megnéztek egy-egy meccset – mesélte Máté Nóra, a PMFC NB II.-es női csapatának 15 esztendős tehetsége. – Igazából amióta járni tudok, azóta a labdát kergetem. Amikor elsős lettem, akkor kezdtem el rendesen focizni a Gyulasportnál, akkor még a fiúk között, később kerültem a Gyulai Amazonokhoz.

– Csak hobbinak, testmozgásnak indult?

– Valójában az első perctől kezdve nagyon is komolyan vettem az egészet. Nem „csak” sportolni akartam, hanem kifejezetten focizni!

– Gyula és Pécs azért közel sem szomszédok, 2022 nyarán mégis ide igazoltál. Ennyire fiatalon nem volt ez ijesztő?

– Nem egyedül jöttem, a szüleimmel közösen költöztünk ide. Igazából miattam döntöttek úgy, hogy Pécsre jön a család. Édesanyám és édesapán nagyon támogatnak a fociban, ez komoly stabilitást, erős hátteret ad nekem. Talán ezért is van az, hogy jól bírom a nyomást.

– Erre a képességre szükséged is lehetett, hiszen nagyon gyorsan dobtak be a mélyvízbe.

– Ez igaz. Amikor még Gyulán játszottam, voltak régiós válogatott összetartások, ahol Bolboaca Augustin volt az edző. Egy ilyen alkalom után keresett meg Bolboaca Sergiu. Először csak egy tornára hívott el a PMFC, hogy megismerjem a közeget. Eljöttem, és nagyon megtetszett az itteni közösség, meg az a munka, amit itt tapasztaltam. Az U15-ös korosztályba hívtak, de ahogy ide kerültem, szinte rögtön feljebb is vittek az U17-be.

– Ebben a szezonban pedig 15 éves létedre nem csak az U17-es és U19-es csapatban játszol, hanem rendszeresen szerepelsz az NB II.-es felnőtteknél is. Nem volt ez túl nagy ugrás?

– Bevallom, elsőre nagy tehernek éreztem, amikor a felnőtt csapatban pályára léptem, hiszen mégiscsak érett játékosok között, ellen kellett bizonyítani. Mostanra azonban kezd ez már kisimulni.

– Az azért segíthetett a dolgon, hogy pazar formában kezdtétek a bajnokságot, hiszen az első nyolc meccseteken veretlenek vagytok. Számítottál ilyen jó rajtra?

– Nagyon jó alapozást csináltunk a nyáron, ez azt hiszem, nagyban benne van az eddigi eredményekben. Még nyilván szoknom kell a felnőtt a focit, de épp az utolsó bajnokinkon az Ajka ellen éreztem azt először igazán, hogy felszabadultan tudok futballozni, végig nagyon jól éreztem magam a pályán. Ez nagyon nagy lökést adott.

– Azért az edzők is tudnak ebben segíteni? Hogy pszichésen ezt fel tudd dolgozni?

– Természetesen segítenek mindenben, de én azt hiszem, ezt elsősorban nekem kell fejben eldöntenem és megoldanom, nem másnak.

– Ez elég határozott, meglehetősen felnőttes gondolkodásra vall! Talán már jobban is érzed magad „odafönt”?

– Ott is jól érzem magam, hiszen rengeteget tudok fejlődni. Azonban, ha őszinte akarok lenni, még az U17 az, ahol leginkább otthon vagyok. Ott a lányokon érzem, azt várják tőlem, hogy vezér legyek, de nekem ez egyáltalán nem teher. Nagyon szeretem az ilyen kihívásokat.

– Valakitől esetleg tanultad ezt? Esetleg egy példaképtől?

– Cristiano Ronaldot nagyra tartom, ha példakép, akkor mindenképpen őt mondom. Az alázata a sportág iránt, az, amit felépített a pályafutása alatt nagyon inspiráló. Nekem csak a foci, és a tanulás az életem, de nem panaszkodásként mondom, ugyanis nagyon élvezem ezt. Minden nap iskola után tanulok, aztán jövök edzésre este, hétvégén pedig két meccs. Szerda a pihenő nap, olyankor nincs edzés, de helyette olyankor is tanulok. Nem egyszerű, de ha vannak céljaim, akkor megoldható minden.

– Még az érettségiig is van három éved, szóval ez a része biztos nem lesz könnyebb. Nem tartasz ettől?

– Egyáltalán nem. Sőt, érettségi után szeretnék a testnevelési egyetemre bejutni. Ez is fontos. Ami pedig a focit illeti, természetesen azon dolgozom, hogy minél többet lehessek pályán az NB II.-ben. Nem tagadom, most, hogy három korosztályban is játszom, azért nem olyan egyszerű néha, de szerencsére sportiskolába járok, ahol nagyon kedvesek a tanáraim, és érthető módon talán néha elnézőbbek is. A célom mindenesetre az, hogy előbb-utóbb feljussunk az élvonalba a PMFC-vel, és természetesen egyszer szeretném felhúzni a címeres mezt is.

– Ott is majd jönnek újabb Máté-gólok? Hiszen ilyen fiatalon már négynél jársz a felnőttek között.

– Tőlem azért nem annyira a gólokat, inkább a kreativitást várják a pályán. Hatos poszton játszom, fontos védekező feladataim vannak, de e mellett a támadások szervezésében is részt kell vennem. Ez a legfontosabb.

Interjúnk a Made in PMFC 4. évfolyam 8. számában jelent meg!