Made in PMFC-interjú: Játékoskorában eszébe sem jutott, hogy valaha edző lesz belőle, az első megtartott tréningje után azonban már tudta, hogy ez az ő útja. Azóta szépen halad a ranglétrán, nyert már edzőként Magyar Kupát, most pedig gyerekkora topcsapata, a PMFC stábtagjaként igyekszik maximumot nyújtani. Czinkon Szabolccsal, a csapat asszisztens edzőjével beszélgettünk.

Gondolom, amikor két hónapja rábólintott a PMFC ajánlatára, nem gondolta volna, hogy elég hamar kell majd – ha csak beugró jelleggel is, de – főszerepet vállalnia a csapat mellet. (Két fordulóban megbízott edzőként helyettesítette Czinkon az eltiltott Mátyust – a szerk.)

Nyilván váratlanul ért a dolog, hirtelen jött az egész, pont úgy, mint Mátyus János kiállítása a BVSC ellen. Azt azonban fontos leszögezni, hogy ezen a két mérkőzésen is a mester utasításai szerint végeztük a dolgunkat a teljes stábbal.

Ezt hogyan kell elképzelni?

Úgy, hogy mindig van egy részletes mérkőzésterv, amihez nagyvonalakban tartjuk magunkat. Természetesen annak vannak A, B, C, meg még sok további verziói is attól függően, hogyan alakul az adott meccs. De vannak előre tervezett cseréink, közben persze figyelve, hogy az ellenfél hogyan változtat, milyen játékot játszik. Menet közben reagálni kell mindenre, de a döntő részét ennek előre meg lehet tervezni.

Mivel korábban még nem dolgoztak együtt Mátyus Jánossal, adja magát a kérdés: hogyan került Pécsre?

Igazából magam sem tudom, hogyan alakult így a dolog. Egyszer megcsörrent a telefonom, de akkor még csak annyit tudtam, hogy hamarosan új csapata lesz Jánosnak a másodosztályban, oda szeretne engem is magával vinni. Eleve vonzó volt ez a lehetőség, de amikor megtudtam, hogy Pécsről van szó, nem is kellett gondolkodnom. Bonyhádról származom, gyerekkorunkban a PMFC volt a topcsapat, a környék álomcsapata. Az, hogy lehetőségem nyílt a PMFC-nél dolgozni, nekem valóban hatalmas dolog. Emlékszem, egy pénteki napon érkeztem ide 9 órára „tárgyalni”, 10-kor pedig már edzést tartottunk a stábbal. Ennyire volt magától értetődő, hogy ide szerződök.

Nagyon fiatalon kezdte az edzősködést, még a húszas évei végén. Ez eléggé tervezett pályának tűnik.

Pedig nem volt az. Olyannyira nem, hogy amíg játékos voltam, eszem ágában sem volt, hogy egyszer edző legyek. Egyetlen szakvezető munkáját nem figyeltem ilyen szemmel, sosem írogattam fel, hogyan épültek fel a tréningjeink. A Bonyhád NB III-as csapatában játszottam, amikor szezon közben edző nélkül maradt az egyik utánpótlás együttesünk. A tulajdonos kért meg, hogy tűzoltásként vállaljam el, hogy edzőként végigviszem a szezont. Mondanom sem kell, az első megtartott foglalkozás után egy nap alatt eldöntöttem, hogy ez az én utam. Onnantól kezdve aztán elkezdtem képezni magam, ami azóta is tart, mostanra úgy állok, hogy a pro-licencen kívül minden végzettségem megvan már. Azonban ezek csak papírok! Sokkal többet érnek az évek, amit az ember a szakmában eltölt. Az alakítja ki a stílust és a filozófiát.

Utánpótlás-edzőnek vagy már inkább felnőtt szakembernek tartja magát?

Végig kell járni a ranglétrát, ez a meggyőződésem. A felnőtt foci a szakma csúcsa, ez nem vitás. De vannak, akik jobban érzik magukat az utánpótlásban, és kiváló fejlesztő szakemberekké válnak. Nekem nagyon sokat adtak a fiatalok mellett eltöltött évek, de igenis büszke vagyok arra, hogy idővel sikerült az élvonalig és az NB II-ig is eljutnom. Pisont István mellett dolgozhattam a Honvédnál korábban, ahol Magyar Kupát is sikerült nyernünk.

Talán az eddigi legnehezebb feladata a mostani, hiszen eddig nem nagyon kellett olyan csapat mellet dolgoznia, amely a bentmaradásért küzd. Hogy ízlik a dolog?

Akkor lenne baj, ha azt látnánk, hogy nincs semmilyen fejlődés, azonban az objektív mérőszámok egyértelműen jelzik, hogy igenis sok tekintetben tudtunk előre lépni az utóbbi hetekben. Tudom jól, a hazai futballközvélemény szemében az számít jó csapatnak, amely 80 százalékban birtokolja a labdát, folyamatosan dominál, a kapujához szegezi az ellenfelet és hármasával rugdossa a gólokat. Ez azonban még a topfociban is ritka – az NB II-ben pedig eleve nagyon nehéz ilyen játékot játszani. Az azonban jól látható, hogy a támadójátékunk egyre jobban néz ki. Megnövekedett a helyzeteink száma, többször jutunk el az ellenfél tizenhatosán belülre, és a Misleny elleni derbin az is látszott, hogy pontrúgások után is veszélyesek tudunk lenni. Én nem aggódok, jó irányba haladunk. Nagyon bízom benne, hogy most már jön majd egy olyan momentum is, amikor például mi tudjuk megszerezni a vezetést – az ugyanis át tudna szakítani végre egy gátat a csapatban.

Interjúnk a Made in PMFC 4. évfolyam 14. számában, 2024. április 14-én jelent meg!