[bdp_ticker ticker_title="Eredmény" category="eredmeny"]

Edzésbe állt első csapatunk

Elrajtolt a felkészülés, többször napi két edzés szerepel az öthetes programban.

Hétfőn elkezdte a felkészülést a július 28-án rajtoló NB III-as szezonra a PMFC. Együttesünk a bajnoki nyitányig rendelkezésre álló öthetes időszak során az intenzív erőnléti, valamint taktikai tréningek mellett több gyakorló mérkőzés is játszik. Az előkészületi találkozók tervezett menetrendjét a véglegesítést követően tesszük közzé.

A nyári munkát már nem csapatunkkal kezdte Harsányi István és Krausz Raul-Zoran, akik a Mezőkövesd színeiben folytatják pályafutásukat. Rajtuk kívül közös megegyezéssel elköszönt a PMFC-től Takács Zsombor, Hudák Martin, Gera Zalán, Szabó Máté, Majnovics Martin, Miknyóczki Ádám, Terbe Botond, valamint Lacza Alex.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Az előző idény magja ellenben egyben maradt, Helesfay Donát és Varasdi Dániel mellett Pejovic Danilo, Hadaró Valentin, Rácz László, Szekszárdi Tamás, Szeles Tamás, Tóth-Gábor Kristóf, Rácz Balázs, Bukovics András, Vas Bence, Varga Botond és Bachesz Edvin továbbra is a piros-feketéket erősíti, míg a keretet jelenleg több, korábban kölcsönben szereplő játékosunk és fiatal tehetségeink egészítik ki.

Visszatért siófoki kölcsönidőszakából Svedyuk Alex, illetve Orbán Kolos, aki pedig legutóbbi szezonjában a PEAC-nál szerepelt, valamint a Szentlőrinccel bajnoki címet és feljutást ünneplő Miklós Péter is újra a pécsi társakkal készül. Utánpótlásunkból a 18 éves Varga Dániel mellett a 17 esztendős Ócsai Mátyás, és a 16 éves Jásper Botond mutathatja meg magát.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Klubunk a tervek szerint nemsokára bemutathatja az első csapat új vezetőedzőjét. Eközben a PMFC vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat az erősítéseket illetően. Fontosnak tartjuk azonban leszögezni, hogy miként a múltban, úgy a jövőben is csak az érvényes, aláírt szerződéssel bíró játékosokat és szakembereket jelentünk be felületeinken.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram