Válogatott védővel erősödött női csapatunk

A 31 éves román hátvéd, Vasile Elena Giorgiana az élvonalbeli Besztercétől szerződik együttesünkhöz.

Tovább erősödik az NB II-t első szezonjában veretlenül megnyerő női labdarúgócsapatunk játékoskerete: Németh Zsolt vezette együttesünk a már korábban bemutatott többszörös bajnok kanadai-svéd kapus, Chandra Bednar, illetve a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező középpályás, Kiss Gabriella után szerződtette a 31 éves, 10-szeres román felnőtt válogatott Vasile Elena Giorgianát, aki kontraktusa értelmében a Simple Női Liga NB I 2024/2025-ös idényében a PMFC-t erősíti.

A hátvéd 1993. május 10-én, a romániai Videlében látta meg napvilágot. Eddigi pályafutása során a CSS Târgoviște, az Otelul Galați, a Heniu Prundul Bârgăului, a Real Craiova, az FC Carmen București, valamint legutóbb a CS Gloria 2018 Bistrița Năsăud együttesében játszott. Ezalatt kétszeres női román kupagyőztesnek vallhatja magát, hiszen a CSS Targoviste csapatával a 2017/2018-as, míg az FC Carmen Bucaresti gárdájával a 2022/2023-as kiírásban emelhette magasra a trófeát.

Vasile Elena Giorgiana a PMFC harmadik nyári érkezője

– Nagy öröm számomra, hogy a PMFC-ben folytathatom a pályafutásomat. Azért is választottam a Pécset, mert már az első beszélgetés óta éreztem a megbecsülést, illetve, hogy számítanak rám. A klubhoz érkezve hamar bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam a jövőmet illetően. Célom, hogy a válogatottságom számainak növelése mellett az elkövetkező szezonban a legjobb képességeim szerint segítsem a csapatot az első osztályban – nyilatkozta honlapunknak 31 esztendős hátvédünk.

Vasile Elena Giorgianat szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Vasile Elena Giorgiana
Születési idő: 1993.05.10.
Születési hely: Videle (Románia)
Nemzetiség: román
Poszt: védő
Magasság: 166 cm
Testsúly: 61 kg
Előző klubja: CS Gloria 2018 Bistrița Năsăud

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram