Vukováron zártuk a felkészülést

A bajnoki rajt előtt Horvátországban játszotta az utolsó nyári előkészületi összecsapását a PMFC.

NB III-as labdarúgócsapatunk a horvát másodosztály legutóbbi szezonját bronzérmesként záró HNK Vukovar 1991 együttesének vendégeként lépett pályára negyedik, egyben az előszezon utolsó felkészülési mérkőzésének alkalmával. A Duna-parti előkészülési összecsapás első félidejében hiába birtokoltuk többet a labdát és formáltuk a magunk képére a játékot, mégis egy hibát kihasználva a hazaiak szerezték meg a vezetést Vanja Pelko révén a 14. percben, míg a 30. minutumban Marion Roos-Trujillo góljával tovább növelték előnyüket. Az esély a szépítésre megvolt, hiszen a 35. percben Bukovics András léc alá tartó lövését tolta ki bravúrosan a horvátok hálóőre, majd nem sokkal utána a védők tisztáztak még mielőtt Hegedűs Márk kapura fordult volna az ötösnél. A 39. percben vukovári részéről Marion Roos-Trujillo duplázott, így a házigazdák 3-0-s előnyével zárult az első negyvenöt percnyi játék.

Aczél Zoltán vezetőedzőnk a szünetet követően, valamint a második félidő során is több helyen változtatott, becserélt játékosaink közül Vas Bence rögvest háromszor is veszélyezettet, aztán az 51. percben támadónk jobbról előbb két, majd egy harmadik horvát védőn is áthámozta magát, középre tálalását pedig Tóth Zoltán az ötösről lőtte higgadtan a jobb alsóba, 3-1. Ezt követően sorra vezettük a veszélyesebbnél veszélyesebb támadásokat, Hegedűs Márk mellett a később becserélt Wirth Dániel két gólszerzési lehetőségét is blokkolni tudta a horvátok kapusa, miként a hajrában sajátnevelésű, 17 esztendős labdarúgónk, Ócsai Mátyás is közel állt ahhoz, hogy betaláljon, de az eredmény már nem változott. Újjáalakuló csapatunk számára ezzel véget ért a nyári felkészülési időszak, s a PMFC-t legközelebb július utolsó hétvégéjén már az FC Dunaföldvár elleni hazai bajnoki nyitányon láthatjuk a Stadion utcában.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés
HNK Vukovar 1991 – PMFC 3-1 (3-0)
Gsz.: Vanja Pelko (14.), Marion Roos-Trujillo (30., 39.), ill. Tóth Zoltán (3-1)

PMFC 1. félidő: Varasdi Dániel – Lengyel Noel, Sági Milán, Füredi Szabolcs, Bor Dávid – Zvara Levente, Rabatin Richárd – Hegedűs Márk, Bukovics András, Fejős Áron – Tóth Zoltán. PMFC 2. félidő: Helesfay Donát – Sági Milán, Demeter Zsombor, Füredi Szabolcs, Bor Dávid (Németh Márk, 56.) – Bachesz Edvin, Rabatin Richárd (Ócsai Mátyás, 76.) – Vas Bence, Hegedüs Márk (Szalánszki Gergő, 67.), Fejős Áron (Morvai Áron, 67.) – Tóth Zoltán (Wirdt Dániel, 56.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram