Három leány csapatunk is első tornáján járt

A PMFC és a PSN Zrt. közös együttműködésében szereplő leány U7-es, U8-as és U9-es labdarúgócsapataink múlt hétvégén első tornájukon vettek részt. Az ifjú piros-fekete hölgyek a VI. Déli-Régió Gyermekligában a házigadza Paksi ASE mellett a LUA Baja, a Kiskőrös LC, valamint a Méhecskék SE Kalocsa fiú együttesei ellen csillogtathatták meg az edzések során elsajátított futballtudásukat.

– Ez volt a lányok első tornája, ahol a kezdeti bátortalanságot hamar felváltotta egy vidámabb, felszabadultabb játék. U7-es, U8-as, és U9-es korosztályunk is kellően helytállt a fiúk között, s számos góllal bizonyították a rátermettségüket. Köszönjük a Paksi ASE csapatának a torna szervezését és a meghívást, illetve a szülőknek a rengeteg támogatást – nyilatkozta Sallai Patrícia, korosztályos vezetőedző.

A paksi tornán résztvevő játékosaink névsora: Szalay Vivien, Schneider Imola, Panek Boglárka, Szabó Lili, Ludvig Luca, Rabb Róza, Kosztolányi Gréta, Szinger Lotti, Csik Mila, Takács Lili, Mehringer Zoé, Sabján Gréti, Aknai Réka, Lizitzky Leona, Móser Lilla. Edzők: Sallai Patrícia, Kövesdi Dorina, Farkas Jázmin.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram