A PMFC nagypályás utánpótlás-csapatainak többsége a 2024/2025-ös kiírás őszi szezonját illetően befejezte a korosztályos bajnokságokat, így a hagyományokhoz híven edzőink értékelték az elmúlt hónapok szereplését. Többrészes visszatekintésünk első blokkjában az U15-ös, U14-es, U13-as és U12-es csapatunk elmúlt félév során elért eredményeire fókuszáltuk, második felvonásukban pedig ezúttal az U16-osok, az U17-esek és az U19-esek őszi szereplését vettük át.
Jó kezdést követően hamar kikerült hullámvölgyéből U19-es labdarúgócsapatunk, amely a bajnokságban 11. forduló alatt – 6 győzelemmel, 2 döntetlennel, 3 vereséggel – pozitív mérleggel épphogy a dobogóról lecsúszva vonult téli pihenőre. Jásper Péter tanítványai mellett szólt, hogy az őszi idény során a második legtöbb gólt szerezték a mezőnyből, 26-ot, miközben 14-et kaptak.
Jásper Péter (edző): A bajnokságot illetően közösen megfogalmazott célunk az első három hely megszerzése volt, ezért már a legelejétől hangsúlyoztam a csapatnak, hogy mindenkitől extra motiváció szükséges az edzésekre és a mérkőzésekre is. Alapos felkészülés után jól kezdtük az idényt, jöttek is a sorozatos győzelmek. Szeptember közepétől azonban sok betegség és sérülés sújtotta a keretet, ráadásul volt egy 3-4 hetes időszak, amikor sorra dőltek ki a játékosok, általában azonos posztokon játszok, így sokszor, sokan „új” pozícióban bizonyíthattak. A sok változtatás és kényszer megoldás végül három meccses vereségi szériát hozott (Szeged, Gyirmót, Békéscsaba), pedig mindhárom meccsen győzhettünk is volna, ha jobb a helyzetkihasználásunk. Ezt követően szép győzelmi sorozatot produkáltunk, így végül az élbolyban sikerült telelnünk. Csapatként sokszor domináltunk, egyértelműen az ellenfeleink fölé tudtunk nőni. Általában nagyon sok helyzetet dolgozunk ki, de a hatékonyság nem az igazi, rengeteg lehetőséget hagyunk kihasználatlanul. Az őszről elmondható, hogy végre érzem a csapaton és az egyéneken a győztes mentalitást, ha kell az utolsó pillanatig küzdenek, ebből gólokat tudtunk szerezni az utolsó percekben is. Ami pedig a bajnokságnál és csapatnál fontosabb, hogy egyénileg fejlődjenek a játékosaink, ezért is próbáltuk, próbáljuk megértetni, hogy a rengeteg plusz munka és lemondások nélkül nem lehet érdemben fejlődni. Sajnos a tavalyi húzóemberek közül mégis többen hullámzó teljesítményt nyújtottak, de bízom benne, hogy tavasszal újra a legjobbak akarnak majd lenni. Egész félévben mindent alárendeltünk a legfontosabb célunknak, azaz, hogy a felnőtt kerettel edzhessenek az arra érdemes játékosok, amire szerencsére többeknek is volt lehetősége. Tavasszal szeretném, ha több pontot gyűjtenénk a bajnokságban az őszhöz képest, de messze az a legfontosabb célunk, hogy minél többen kerüljenek be az NB III-as csapatunkba, ezáltal a felnőtt labdarúgásba vérkeringésébe.
PMFC U19 – Alap-csoport, 4. hely
Házi gólkirály: Lévai Dávid – 8 gól
Legnagyobb aranyú győzelem: Eger SE – PMFC 0-6
A PMFC U19-es csapatának játékoskerete: Balogh Botond, Francizi Bálint, Gondos Kristóf, Hideg Robin, Hosszú Bence, Jarmeczky Ádám, Jásper Botond, Kaszás Bálint, Kilvinger Levente, Kósa Áron, Lasanc Mátyás, Lévai Dávid, Matija Straub, Miklós Dániel, Mohácsi Gergő, Nagy Olivér, Supák Máté, Szabó Bence, Tóth Gergő, Tóth Kristóf, Vétek Bence. Stábtagok: Jásper Péter (edző), Sólyom Csaba (kapusedző), Szakály Bálint (erőnléti edző), Kőnig Bálint (videóelemző), Mayer József (masszőr).
Koleszár Viktor vezette U17-es korosztályunk több kihívással is szembenézett az őszi szezonja során, ám együttesünk minden tőle telhetőt megtett az elmúlt hónapok során. Szép, és küzdelmekből persze nem volt hiány, végül 4 győzelemmel, 3 döntetlennel, 4 vereséggel, 14-9-es gólkülönbséggel a középmezőnyben zárták a 2024-es esztendőt.
Koleszár Viktor (edző): A szezon előtt a játékosok egyéni technikai, taktikai és fizikai fejlesztésén túl, kiemelten a mentális fejlődést jelöltük meg célként. Legyenek tudatosabbak, fegyelmezettebbek, a képzés adta lehetőségekkel éljenek és tegyenek meg mindent a fejlődésük érdekében. A nyári felkészülés nem sikerült zökkenőmentesen. Váradi Márton és Neidhardt Dávid személyében két komoly potenciállal rendelkező játékos távozott. Örömteli, hogy Lóth Noel és Poór Tamás csatlakozott a csapathoz. Sajnos nagyon sok betegség és sérülés hátráltatta a csapatot az első hetekben, aztán a szezon közben időről időre. A bajnokság lebonyolítása se ideális, hiszen a mindössze 11 mérkőzést 5 különböző hónapban játszottuk le. Eredményesség tekintetében kimondottan jól kezdtük a bajnokságot. Sorra gyűjtöttük a pontokat, a bajnokság 2. felében azonban a pontok elmaradtak. Pedig a játékunk nem lett rosszabb, a gólszerzéssel akadnak gondjaink. Összességében elmondhatom, hogy a látványos fejlődésen ment keresztül a csapat fizikai és taktikai szempontból. Minden mérkőzésen a végsőkig küzdöttek. Kiemelendő a mindössze 9 kapott gól. A csapat nagy része az első nagy lépést megtette a fejlődése érdekében. A szűkös keret miatt kiemelten fontos, hogy mindenkiben legyen meg a kellő elhivatottság ahhoz, hogy egymást folyamatos kihívás elé állítva a fejlődés biztosítva legyen.
PMFC U17 – Alap-csoport, 6. hely
Házi gólkirály: Poór Tamás – 7 gól
Legnagyobb aranyú győzelem: PMFC – Főnix Gold FC 7-1
A PMFC U17-es csapatának játékoskerete: Dankó Lóránt, Élő Bálint, Gojkovics Milán, Gunya Gergő, Gyulay Tamás, Handler Ákos, Hengl Soma, Horváth László Bendegúz, Jung Máté, Konkoly Bence, Liber Zalán, Lóth Noel, Poór Tamás, Rubint Marcell, Somlai Máté, Vajda Bercel, Vida Botond, Végi Roland, Wágner Barnabás. Stábtagok: Koleszár Viktor (edző), Békési András (kapusedző), Szakály Bálint (erőnléti edző).
Utántpótlás-csapataink közül az kiemelt akadémiai pontvadászatban brillírozó U16-osok zárták a legkésőbb az évet, hiszen egy elhalasztott, de egyúttal sikerrel koronázott bajnokival vonult téli pihenőre Princz Gilbert gárdája. A remek félszezont futó és az élmezőnyhöz tapadó 2009-es korosztály 4 játékosával emellett profi szerződést kötött klubunk.
Princz Gilbert (edző): A 2009-es korosztállyal a harmadik közös évünket kezdtük meg, a tavalyi bajnoki cím megszerzését követően az idei évben az első osztályban szerepel U16-os csapatunk. Visszatekintve az előző félévre rengeteg pozitívumot tudok megemlíteni, 4. helyen telelünk, mindemellett 4 játékosunk szerepelt a korosztályos válogatottban és 8 között vagyunk a Magyar Kupa kiírásában. Egyénileg, és csapatszinten is folyamatosan lépkedünk előre, ami a legfontosabb számomra. Köszönöm a stábnak és a szülőknek az egész éves odaadást és támogatást, a srácoknak pedig gratulálok, de egy út kezdetén járnak. Rengeteg alázat, munka, nélkülözés és kitartás kell, hogy elérjék rövid és hosszú távú céljaikat. Hajrá, Pécs!
PMFC U16 – Kiemelt-csoport, 4. hely
Házi gólkirály: Gyánó Marcell – 7 gól
Legnagyobb aranyú győzelem: Puskás Akadémia FC – PMFC 2-4
A PMFC U16-os csapatának játékoskerete: Kilvinger Levente, Tóth Kolos, Horváth Marcell, Tóth Miklós, Takaró Barnabás, Király Mátyás, Fazekas Zsombor, Gál-Kézi Ábel, Veréb Balázs, Csonka Zoltán, Tímár Dávid, Fehérvári Zsombor, Kulcsár Marcell, Ungvári Máté, Biszta Zsombor, Papp Marcell, Majoros Milán, Petrov-Trajkov Adrián, Faludi Márk, Redzic Karim, Gyánó Marcell, Farkas Dominik, Szinger Dávid. Stábtagok: Princz Gilbert (edző), Kárpáti Péter (erőnléti edző), Békési András (kapusedző), Kőnig Bálint (videóelemző), Trasszer Levente (masszőr).