Hleba Tamás újra a PMFC játékosa

Közel nyolc esztendő után ismét pécsi színekben játszhat a 27 esztendős védekező középpályás.

Klubunk az NB III-as labdarúgócsapat játékoskeretének megerősítése érdekében mindenben megállapodott a 2025-ös esztendő első érkezőjével, Hleba Tamással, aki szép emlékeket őrizve, közel nyolc esztendő után tér vissza Pécsre. A védekező középpályás 1997. február 3-án született Debrecenben, míg utánpótlás éveit Kozármislenyben, Győrben és a PMFC-nél töltötte. A Stadion utcában 2013 nyarától kezdődően nevelkedett, majd a korosztályos ranglétrát kijárva bemutatkozott a felnőttek között, míg a 2016/17-es idényben az NB III Közép-csoportjában másodikként végző csapatunk tagja volt, amely során megszerezte első pécsi bajnoki góljait is.

Hleba Tamás a PMFC első téli igazolása. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Hleba Tamás a rá követő szezonban a szintén a harmadosztályban szereplő Kozármislenyben vált alapemberré, ahonnét a 2019/20-as bajnokságban Szentlőrincre igazolt, s a második vonalban is rendre bizonyította rátermettségét. Később Nyíregyházára szerződött, majd játszott Szolnokon, illetve Kazincbarcikán is. A középpályás 2023 nyarán igazolt vissza Szentlőrincre, ahol meghatározója volt a piros-feketék NB III-as bajnokcsapatának, így a 2024/25-ös őszi félévben ismét a másodosztályban lépett pályára. A 27 esztendős, egykori pécsi nevelésű, azóta sok rutint gyűjtő labdarúgó eltökélten érkezett vissza a PMFC-hez, amellyel szeretne sikeressé válni.

A 27 éves középpályás pécsi színekben lépne magasabb osztályba. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Nagyon motivált vagyok, egyben jó érzésekkel tértem vissza Pécsre. Sokat köszönhetek a klubnak, amelynél amellett, hogy megkaptam a felnőtt futballhoz szükséges alapokat, bemutatkozhattam az NB-s ligában, de az első profi gólomat úgyszintén a Stadion utcában szereztem meg – emlékezett vissza Hleba Tamás. – Már tavaly nyáron szóba került, hogy ismét magamra ölthessem a PMFC mezét, akkor még meghiúsult a váltás, ám boldog vagyok, hogy most sikerült megállapodni és megkapni a bizalmat. Szeretném, ha a közelmúltban a Szentlőrinccel megnyert bajnoki címet követően immár pécsi színekben is részese lehetnék a sikeres feljutásnak.

Hleba Tamást szeretettel köszöntjük ismét Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!

Névjegy: Hleba Tamás
Születési idő: 1997.02.03.
Születési hely: Debrecen
Nemzetiség: magyar
Poszt: középpályás
Magasság: 183 cm
Testsúly: 80 kg
Előző klubja: Szentlőrinc

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram