Csapatunk 2-0-s sikerrel zárta a horvát NK Mladost Zdralovi elleni előkészületi találkozóját a Stadion utcában.
Hétfőtől péntekig tartó, intenzív harkányi edzőtáborából hazatérve sorrendben immár hatodik téli felkészülési mérkőzését is lejátszotta Aczél Zoltán vezette NB III-as labdarúgócsapatunk, amely szombaton a horvát harmadosztály élmezőnyéhez szorosan tapadó NK Mladost Zdralovi gárdáját fogadta a Stadion utcai műfüves pályán. Ezúttal is akadtak hiányzó játékosaink, a hét közben sikeres térdműtéten áteső Helesfay Donát mellett sérülés miatt Hleba Tamás, illetve Daru Bence, valamint Lengyel Noel sem volt bevethető állapotban, emiatt ők kihagyták a találkozót.
Az összecsapás első félidejében horvát vendégeink többször a durvaság határát átlépő szabálytalanságokkal igyekeztek megakadályozni folyamatos játékunkat. Ezen azonban nemcsak felülkerekedtünk, hanem sikerült megszereznünk a vezetést. A 23. percben Tóth Zoltán tizenhatoson kívülről megeresztett lövését még kiütötte a gólvonal elől a Zdralovi hálóőre, a kipattanóra érkező Hegedűs Márkot azonban az ötösön belül hátulról becsúszva buktatták. A jogosan megítélt tizenegyes elvégzését támadónk vállalta magára, aki higgadtan a bal alsóba helyezte a labdát, 1-0.
Innentől kontrol alatt tartottuk a mérkőzést, míg a folytatásban a kispadon helyet foglaló futballistáink is megkapták a meccsterhelést. Az előny növelésére több helyzetünk is adódott a második félidőben, miközben az ellentétes oldalon is akadtak lehetőségek, mígnem aztán a 88. percben lezártuk a találkozót. Bachesz Edvin a tizenhatos körívének magasságából szerzett káprázatosan nagy és egyben védhetetlen gólt, beállítva a 2-0-s végeredményt. Együttesünk az eredményes hétzárást követően legközelebb február 12-én, 18:00-kor a PTE-PEAC ellen vív ismét előkészületi meccset.
Felkészülési mérkőzés
Pécs, Stadion utcai műfüves pálya, 100 néző.
PMFC – NK Mladost Zdralovi 2-0 (1-0)
Gólszerzőink: Hegedűs (23. – büntetőből), Bachesz (88.)
PMFC: Varasdi (Ipacs, 63.) – Beke (Ócsai, 59.), Preklet (Füredi, 75.), Ikonomou (Németh, 59.), Németh (Jova, 46.) – Rabatin – Vajda (Morvai, 82.), Fejős (Szalánszki, 75.), Bukovics (Bachesz, 59.), Hegedűs (Vas, 63.) – Tóth. Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu