Ponttal távoztunk a fővárosi zöld-fehérektől

NB III-as labdarúgócsapatunk Daru góljával egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott az FTC II. otthonában.

Remek formában várhatta a Dél-Nyugati csoport 19. fordulójának nyitómérkőzését NB III-as labdarúgócsapatunk, hiszen Aczél Zoltán vezette együttesünk a sikeres tavaszi rajttal együtt tizenegy meccses veretlenségi szériával a háta mögött utazott a mezőny egyetlen, veretlenül menetelő Ferencvárosi TC II. átmeneti otthonába, a Kocsis Sándor Sportközpontba. A vasárnap délelőtt idegenbeli kezdődő rangadón trénerünk az előző hétvégéhez képest egy helyen változtatva a Varasdi – Ócsai, Ikonomou, Füredi, Beke – Rabatin, Hleba – Vajda, Fejős, Hegedűs – Daru összeállításban küldte pályára együttesünket, ugyanakkor sérülés miatt ezúttal is hiányzott Helesfay Donát, Preklet Csaba, Lengyel Noel és Tóth Zoltán.

A harcias, több szabálytalansággal tarkított első félidő 15. percében komoly lehetőségig jutottunk el. Ekkor Beke passzából jobbról Vajda húzott be középre, a tizenhatos előteréből megeresztett lövése nyomán azonban a labda csupán egy közbelépő ferencvárosi védőn irányt változtatva a bal oldalhálót zörgette meg. Kicsivel utána Beke cselezte be magát balról egészen a hazaiak ötöséig, azonban a zöld-fehér mezesek sűrűjében már nem talált kaput. Nem sokkal ezután már magasabb sebességre kapcsoltunk, és gyors, kombinatív támadójátékunkkal igyekeztünk megszerezni a vezetést, azonban a szünetig nem született gól egyik oldalon sem, így aztán döntetlennel fordultunk.

A térfélcsere után az 58. percben a fővárosiak tettek szert előnyre, akik egy gyors ellentámadás végén, némi szerencsével Gólik megpattanó lövése révén találtak be Varasdi mellett a hálónkba, 1-0. Azonban nem sokkal később sikerült válaszolnunk. Az 59. minutumban Rabatin szabadrúgásból ívelt a kapu elé, jobbról, csupán néhány méterről pedig Daru védője szorításából tudott eredményes lenni. Csatárunk szezonbeli hetedik gólját szerezte a PMFC színeiben, 1-1. A hajrában Szalánszki, majd Bukovics buktatása miatt maradt el egy-egy erősen jogosnak tűnő büntető, míg a lefújásig viszont már nem változott az eredmény. Idegenbeli pontszerzésünk után legközelebb március 14-én, 15:00-tól a Paksi FC II.-t foagdjuk.

NB III Dél-Nyugati csoport, 19. forduló
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont, 500 néző. Vezette: Nagy (Punyi, Bán)
FTC II. – PMFC 1-1 (0-0)
Gólszerző: Gólik (58.), ill. Daru (59.)

FTC II: Radnóti – Lukács, Horváth B., Takács, Bolgár – Fenyvesi, Madarász – Ladányi (Henrique, 69.), Gágyor, Kokovai – Gólik. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

PMFC: Varasdi – Ócsai, Ikonomou, Füredi, Beke (Németh, 84.) – Rabatin, Hleba (Vas, 46.) – Vajda (Szalánszki, 60.), Fejős (Bukovics, 68.), Hegedűs (Bukovics, 60.) – Daru. Vezetőedző: Aczél Zoltán

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram