A Pécsi Köztemetőben kísérték utolsó útjára a pécsi és a magyar labdarúgás legendás mesteredzőjét, Garami Józsefet.
Több százan – köztük családtagjai, egykori labdarúgói, edzőkollégái, pályatársai, tisztelői és klubvezetők – rótták le kegyeletüket május 2-án, pénteken a Pécsi Köztemető nagy kápolnájában a 85 éves korában elhunyt Garami József előtt. A temetésen részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is. A megemlékezések sorát Bánki Erik, az MLSZ elnökségi tagja nyitotta meg beszédével, majd Polyák Balázs, az MTK Budapest klubmenedzsere és Toma Árpád, a PMFC képviseletében szintén megható szavakkal méltatták Garami Józsefet, végül a római katolikus egyház szerinti gyászszertartást Kövesi Ferenc atya vezette.
Fénykép: Löffler Péter/Dunántúli Napló
Garami József 1939. augusztus 9-én született Pécsett. Labdarúgó pályafutását 1953-ban kezdte a Pécsi Dózsában, később a PVSK és a Komlói Bányász csapataiban is játszott. Edzői karrierje a Pécsi Sportiskolánál indult, majd hosszú időn keresztül a PMSC utánpótlásában dolgozott. 1985 és 1992 között a PMSC felnőtt együttesének vezetőedzője volt, irányításával a csapat 1986-ban ezüstérmes, 1991-ben bronzérmes helyen végzett az NB I-ben, míg 1990-ben sikeresen elhódította a Magyar Kupát. Párhuzamosan a legszebb pécsi évek alatt, 1987 őszén megbízott szövetségi kapitányként öt mérkőzésen irányította az A-válogatottat.
Fénykép: Löffler Péter/Dunántúli Napló
A mesteredző később több élvonalbeli klubnál is dolgozott, így az Újpesti TE-nél, az MTK-nál, a Győri ETO-nál és a Ferencvárosnál. Az MTK-val 1997-ben és 2008-ban, a Ferencvárossal 2004-ben bajnoki címet szerzett. Emellett Magyar Kupa-győztes is volt mindkét fővárosi csapattal. Garami József pályafutása során 797 NB I-es mérkőzésen ült a kispadon, ezzel rekordot állítva fel a magyar élvonalban. 2020-ban visszatért Pécsre, ahol szakmai tanácsadóként segítette a mecsekaljai klub munkáját. A pécsi és magyar labdarúgás pótolhatatlan alakja 2025. április 22-én, életének 86. évében hunyt el Pécsett.
Emlékét megőrizzük, és hálával gondolunk rá.
