Az MTK II. látogat vasárnap a Stadion utcába

Információk, érdekességek – minden, amit a szezonbeli utolsó előtti hazai összecsapással kapcsolatban tudni érdemes.

Az NB III Dél-Nyugati csoportjának 28. fordulójában az MTK Budapest második számú csapata látogat a PMFC Stadionba. A kék-fehérek tartalékai elleni mérkőzés vasárnap 17:00 órakor kezdődik. Felvezetésként összegyűjtöttük mindazt, amit érdemes tudni az MTK Budapest II.-ről a hétvégi párharc előtt.

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK

A mérkőzés vasárnap 17:00 órakor veszi kezdetét a PMFC Stadionban.
A felnőtt belépő ára egységesen 1000 forint.
A 14 éven aluliaknak és a 65 éven felülieknek ingyenes a belépés.
A pénztárak és a kapuk 16:00 órakor nyitnak.
Bővebb szurkolói információkról ITT írtunk.

AMIT AZ MTK BUDAPEST II.-RŐL TUDNI ÉRDEMES

Alapítva: 1910
Klubszínek: kék-fehér
Jelenlegi bajnoki helyezés: 10. (NB III)
Bajnoki mérleg: 9 győzelem, 4 döntetlen, 14 vereség
Gólkülönbség: 50-51
Bajnoki forma: GY-V-GY-GY-V
Legutóbbi bajnoki mérkőzés: MTK Budapest II. – FC Dunaföldvár (11-1)
Vezetőedző: Kanta József

ELLENFÉL-LESEN

Az MTK kisebb megszakításokkal már az 1910-es évek óta működtet második számú csapatot, amely kezdetben a budapesti bajnokságokban szerepelt. Az ezredforduló után a kék-fehérek tartalékcsapata már a másodosztályban is pályára lépett. Egy újabb szünetet követően a fővárosiak a 2015/2016-os idénytől neveztek ismét a harmadosztályba, ahol azóta is versenyeztetik fiataljaikat, valamint alkalmanként visszajátszó játékosokat az első csapatból. A IX. kerületiekkel eddig egy bajnoki mérkőzést vívtunk: az őszi találkozón idegenben 4–2-re győztünk.

Fénykép: mtkbudapest.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram