Simple Liga: Itthon zárjuk a szezont

A női labdarúgó NB I 22. fordulójában szombaton 16 órai kezdettel a PMFC a DVTK csapatát látja vendégül.

A Simple Női Liga NB I 2024/2025-ös idényének utolsó fordulója következik. Újonc élvonalbeli labdarúgócsapatunk hazai pályán látja vendégül a jelenleg az 5. helyet elfoglaló DVTK-t, szombaton 16:00 órakor. A PMFC a 22. játéknapot megelőzően a 7. helyen áll, ám győzelme esetén akár helyet is cserélhet a miskolciakkal a tabellán. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a dobogóért – és az alapszakasz utáni helyosztókért – küzdő FTC legyőzze a velünk azonos pontszámmal rendelkező, de pillanatnyilag több győzelemmel előttünk álló Szegedet.

– Egy kemény, de rendkívül tanulságos héten vagyunk túl, amely számos értékes tapasztalattal gazdagított bennünket. Következik az idény utolsó bajnoki mérkőzése, méghozzá hazai pályán. Fontos és nehéz összecsapás vár ránk, de mindent megteszünk azért, hogy csapatként, egységben küzdve sikerrel zárjuk első NB I-es szezonunkat. Nagyon várjuk a DVTK elleni találkozót, és eltökélt szándékunk, hogy itthon tartsuk a három pontot, ezzel megszerezve az ötödik helyet a tabellán – fogadkozott Kövesdi Dorina, a PMFC védője.

A PMFC–DVTK Simple Liga-mérkőzés május 10-én, szombaton 16:00 órakor kezdődik a Stadion utcában. A pénztárak és a kapuk 15:00-kor nyílnak. A hazai szurkolók a Szigeti úti 5-ös pénztárnál válthatnak jegyet 1000 forintért, míg a vendégszurkolók a 7-es pénztárnál vásárolhatják meg belépőiket. A 14 éven aluliak és a 65 év felettiek számára a belépés díjtalan. Fontos, hogy a 2024/2025-ös férfi szezonbérletek erre a találkozóra is érvényesek. A főtribünön büfé várja a kilátogatókat. Szurkoljunk együtt a lányoknak – Hajrá, PMFC!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram