Véget ért a 2024/2025-ös bajnoki idény a PMFC nagypályás utánpótlás-csapatai számára. A piros-feketék nemcsak az elért eredményekkel, hanem a szezon során mutatott folyamatos szakmai fejlődéssel is kitűntek. Több korosztályos együttes is dobogós helyen zárt, miközben számos fiatal játékosunk kapott meghívót a korosztályos válogatottakba. Emellett többen is bizonyították rátermettségüket azzal, hogy lehetőséget kaptak a felnőtt futball világába való betekintésre is.
Jásper Péter, U19-es edzőnk értékelése:
A bajnokság kezdetén az 1-4. helyezéseket céloztuk meg, ami reális elvárás volt a csapattól. Végül a 4. helyen végeztünk, azonban nem lehetünk teljesen elégedettek, hisz a bajnokságban mutatott játékunk alapján előkelőbb pozícióban kellett volna zárnunk. A bajnokság utolsó negyedéig még halvány esélyünk volt a bajnoki címre is, azonban kikaptunk a későbbi bajnok Gyirmóttól, ráadásul egy olyan meccsen, ahol simán nyerünk kellett volna. Ez a meccs egyben fordulópont is volt, hisz innentől kezdve sajnos esett a teljesítményünk és a hatékonyságunk, így végül a Vidi elleni bronzcsatában lemaradtunk a dobogóról is. Miután az U19 gyakorlatilag a 2. csapat szerepét is betöltötte, így a bajnoki helyezésnél jóval fontosabb volt, hogy támogatni tudtuk a felnőtt keretet. Több fiatal edzhetett rendszeresen a felnőtt csapatunkkal, sőt Balogh Botond, Francizi Bálint, Jásper Botond és Kaszás Bálint meccskeretbe is bekerülhetett, illetve pályára is léphettek több alkalommal az NB III-as bajnokságban. Köszönöm ezt az évet a játékosoknak és kívánom nekik, hogy minél magasabb szintre jussanak! Köszönöm továbbá az edzői stábnak is a lelkiismeretes és minőségi munkát, nagyszerűen támogatták a játékosok fejlődését!
PMFC U19 – 4. hely
Bajnoki mérleg: 10 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség
Gólkülönbség: 46-29
Házi gólkirály: Lévai Dávid, Miklós Dániel (8 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 7-0
A PMFC U19-es csapatának játékoskerete: Balogh Botond, Francizi Bálint, Gondos Kristóf, Hosszú Bence, Jarmeczky Ádám, Jásper Botond, Kaszás Bálint, Kósa Áron, Lasanc Mátyás, Lévai Dávid, Matija Straub, Miklós Dániel, Mohácsi Gergő, Nagy Olivér, Supák Máté, Szabó Bence, Tóth Gergő, Tóth Kristóf, Vétek Bence. Stábtagok: Jásper Péter (vezetőedző), Kőnig Bálint (videóelemző), Máyer József (masszőr), Sólyom Csaba (kapusedző), Szakály Bálint (erőnléti edző).
Koleszár Viktor, U17-es edzőnk szezonértékelése:
Egy nagyszerű szezonon vagyunk túl. Az előzetesen kitűzött célokat – az egyéni játékosfejlődést, valamint a csapatszintű alapelvek készségszintű megjelenését – fokozatos előrelépéssel sikerült elérnünk az idény során. Több játékosunk is olyan karaktert mutatott, amely alapján joggal bízhatunk abban, hogy a jövőben magasabb osztályban is megállják majd a helyüket. A tavaszi szezon az őszhöz képest is eredményesebb volt: ez nemcsak a heti edzésmunkában, hanem a bajnoki mérkőzések eredményeiben is egyértelműen megmutatkozott. A tavaszi tabellán a második helyen végeztünk, míg a kapott gólok számát tekintve a teljes bajnokságban mi kaptuk a legkevesebbet – ez különösen kiemelkedő teljesítmény. Ezúton is szeretném megköszönni Békési András kapusedző és Szakály Bálint erőnléti edző áldozatos munkáját, amely nagyban hozzájárult játékosaink fejlődéséhez.
PMFC U17 – 4. hely
Bajnoki mérleg: 11 győzelem, 4 döntetlen, 7 vereség
Gólkülönbség: 32-21
Házi gólkirály: Poór Tamás – 9 gól
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC 5-0
A PMFC U17-es csapatának játékoskerete: Dankó Lóránt, Élő Bálint, Gojkovics Milán, Gyulay Tamás, Handler Ákos, Hengl Soma, Horváth László Benjamin, Jung Máté, Konkoly Bence, Kristóf Kolos, Liber Zalán, Lóth Noel, Poór Tamás, Rubint Marcell, Somlai Máté, Vajda Bercel, Végi Roland, Vida Botond, Wágner Barnabás. Stábtagok: Koleszár Viktor (vezetőedző), Békési András (kapusedző), Szakály Bálint (erőnléti edző).
Princz Gilbert, U16-os edzőnk értékelése:
A tavalyi bajnoki címnek köszönhetően idén a 2009-es korosztályunk az első osztályban mutathatta meg tudását, ahol rendkívül pozitív volt szereplésünk. Az első évben a folyamatos egyéni és csapatszintű fejlődés mellett célunk volt a bennmaradás elérése, amit már a bajnokság felénél abszolválni tudtunk, hiszen a 3. helyen telelhettünk. Tavaszi szezonunk sajnos rengeteg sérülés és betegség miatt nem a vártak szerint alakult, ettől függetlenül céljainkat teljesítettük és végül a 9. helyen végzett korosztályunk. Számomra a legfontosabb az egyének fejlődése, amiről pozitív visszacsatolást kaphattunk, hogy jó úton járunk, hiszen 5 játékosunknak is érkezett válogatott meghívót a szövetségi edzőtől (Gyánó Marcell, Csonka Zoltán, Tímár Dávid, Tóth Miklós, Kilvinger Levente). Felnőtt csapatunk edzésein számtalan játékosomnak lehetősége nyílt megmutatni tudását, ebből két játékosunk felkészülési mérkőzésen, Kilvinger Levente pedig már bajnoki mérkőzésen is bemutatkozott az első csapat kapujában. Büszke vagyok a csapatom minden egyes tagjára a fejlődésük és elszántságuk miatt, remek úton járnak céljaik elérésében. Hajrá, Pécs!
PMFC U16 – 9. hely
Bajnoki mérleg: 8 győzelem, 1 döntetlen, 13 vereség
Gólkülönbség: 24-60
Házi gólkirály: Gyánó Marcell (8 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: Puskás Akadémia FC – PMFC 2-4
A PMFC U16-os csapatának játékoskerete: Horváth Marcell, Tóth Kolos, Kilvinger Levente, Csonka Zoltán, Takaró Barnabás, Király Mátyás, Tóth Miklós, Gál-Kézi Ábel, Veréb Balázs, Szinger Dávid, Fazekas Zsombor, Papp Marcell, Faludi Márk, Fehérvári Zsombor, Balogh Bence, Ungvári Máté, Tímár Dávid, Petrov-Trajkov Adrián, Kulcsár Marcell, Biszta Zsombor, Gyánó Marcell, Redzic Karim,Farkas Dominik,Majoros Milán. Stábtagok: Princz Gilbert (vezetőedző), Békési András (kapusedző), Kőnig Bálint (videó elemző), Kárpáti Péter (erőnléti edző)
Kósa Sándor, U15-ös edzőnk értékelése:
Először is gratulálok a gyerekeknek a harmadik helyhez. A bajnoki mérkőzések tekintetében voltak kimondottan jó, és gyengébb összecsapásaink. Szoros mérkőzéseket játszottunk, ahol voltak bravúros idegenbeli sikerek, viszont a gyengébb játékerőt képviselő csapatok ellen több pontot hullajtottunk el. Sok minden visszaköszönt az edzéseken gyakoroltakból a bajnoki mérkőzéseken. Fejlődtünk a nálunk komolyabb játékerőt képviselő csapatok elleni mérkőzések megvívásában, kezdenek egyre taktikusabban játszani a gyerekek. Sok döntetlent játszottunk, ami megint csak azt jelzi, hogy minden pontért meg kellett küzdeni. Szinte minden mérkőzésen sikerült gólt szereznünk, ami pozitívum, viszont mindig kaptunk is, amiben mindenképpen kell javulnunk.
PMFC U15 – 3. hely
Bajnoki mérleg: 10 győzelem, 7 döntetlen, 5 vereség
Gólkülönbség: 43-34
Házi gólkirály: Nimmerfroh Domonkos (8 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Nyíregyháza Spartacus FC 6-0
A PMFC U15-ös csapatának játékoskerete: Andruskó Adrián, Boday Bence, Erdei Zsombor, Farkas Dominik, Fodor Dominik, Harcos Bence, Hollósi Olivér, Kain Adrián, Kajdon Marcell, Kalmár-Dóla Bonca, Kincses Benett, Kiss Máté, Kitanics Mirkó, Nimmerfroh Domonkos, Pécsek Martin, Petrov-Trajkov Adrián, Rittinger Ármin, Szabó Dániel, Szabó Zalán, Tóth Szilárd, Lauer Roland, Juhász Levente, Győri Ádám, Kincses Dorián. Stábtagok: Kósa Sándor (vezetőedző), Szabó Zsolt (szekcióvezető), Kárpáti Péter (erőnléti edző), Bogyay Zoltán (kapusedző) Mayer József, Trasszer Levente, Bojás Lajos, Tereki Péter, Tarsoly Borbála (masszőr).
Koller Krisztián, U14-es edzőnk értékelése:
A tavaszi szezonra a felkészülést január 6-án kezdtük meg. A csapatból egy játékos távozott Kozármislenybe, egy pedig az U13-as csapatból felkerült a keretbe. Összesen öt felkészülési mérkőzést játszottunk a január-februári időszakban, ami nem volt teljesen felhőtlen, mert mindig volt jó pár hiányzó, betegség vagy apróbb sérülés miatt. Nem is sikerültek úgy ezek a mérkőzések, ahogy elvártam. A bajnoki rajt viszonylag jól alakult, de a rá következő időszakban az egyéni és csapat teljesítmény is nagyon hullámzó lett. Rengeteg technikai hiba, rossz döntések jellemezték a játékunkat, főleg a támadójátékunk kevésbé volt hatékony, mint az ősszel. A legnagyobb mélypont az áprilisi időszak volt, amikor belekerültünk egy 3 mérkőzéses vereség szériába. Szerencsére sikerült ebből kilábalni és az ezt követő hetekben már olyan játékkal rukkoltunk elő, ami már-már felnőtt szintű focira emlékeztetett. A bajnokság végére pedig sikerült elérnünk a tabella második fokát, így a csapat az első nagypályás bajnokságában ezüstérmes lett. Összességében rengeteg jó egyéni teljesítmény jellemezte az egész szezont. A támadójátékunk igen tetszetős volt, sok helyzetet dolgoztunk ki, szép gólokat szereztünk. A védekezésünk is jól működött mind egyénileg, mind csapat szinten, hisz az egyik legkevesebb gólt kaptuk a bajnokságban. De, ami a legfontosabb, hogy rengeteg tudatos dolgot láttam a srácoktól a pályán, visszakaptam tőlük az edzésen gyakorolt elemeket. Pozitívum még, hogy néhány játékosom egy-egy bajnoki mérkőzésen bemutatkozhatott az U15-ös csapatban is, ahol jó teljesítménnyel rukkoltak elő. Ezenkívül a szezon vége felé volt, hogy egyszerre már három U13-as játékos is a csapatunk kezdőjében volt a bajnoki mérkőzéseken. Említésre méltó még, hogy Tehetségközpontok közötti U14-es magyar válogatott első körös válogatójába 5 játékosom bekerült, majd a további körben 2 játékost közülük újra meghívtak. Összességében egy kiváló szezont tudhatunk magunk mögött, amiért hatalmas gratuláció jár a srácoknak és a stáb többi tagjának is!
PMFC U14 – 2. hely
Bajnoki mérleg: 17 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség
Gólkülönbség: 81-40
Házi gólkirály: Juhász Levente (25 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Paksi FC 6-1
A PMFC U14-es csapatának játékoskerete: Bátori Barnabás, Bohner Dávid, Csiszár Balázs, Csonka Máté, Csőke Csongor, Gyöngyös Vince, Győri Ádám, Juhász Levente, Kádár Bence, Kincses Benett, Kincses Dorián, Kovács Ruben, Kovács Tamás, Kovács Viktor Luigino, Majoros Zalán, Marosvölgyi Barna, Molnár Dániel, Nóránt Máté, Szakály Ádám, Szigethi Bulcsú, Vincellér Gergő, Wéber Balázs. Stábtagok: Koller Krisztián (vezetőedző), Telek István (erőnléti edző), Ifj. Bogyai Zoltán (kapusedző), Veréb Viktor (prevenciós edző), Szabó Zsolt (szekcióvezető)
Loch Péter, U13-as edzőnk értékelése:
Amikor nyáron elkezdtük a közös munkát a csapattal, a legfontosabb szempont az volt, hogy megismerjem őket, és ők is megismerjenek engem. Átbeszéltük a célokat, és hogy mit szeretnék viszontlátni tőlük a pályán. Fokozatosan lehetett látni, hogy rögzülnek a dolgok, és hogy nagyon befogadóak minden új információval kapcsolatban. Külföldi csapatok ellen sikerült több edzőmérkőzést játszanunk nyáron és télen is, amelyeket sikeresen vettünk, szép és magabiztos játékkal. A bajnokságban próbáltuk azt a játékot továbbvinni, amit a felkészülés alatt gyakoroltunk. Úgy érzem, ez többnyire sikerült, bár voltak hullámvölgyek. A mutatott játékunkra büszke vagyok, viszont az egész éves helyzetkihasználásunk miatt van bennem egy kis csalódottság – ebben rengeteget kell fejlődnünk. Az eredménynél sokkal fontosabb a fiatalabb játékosok felfelé áramoltatása annak érdekében, hogy ezáltal is elősegítsük a fejlődésüket, és kimozdítsuk őket a komfortzónájukból. Négy játékosunk be tudott mutatkozni az U14-ben, egy játékosunk pedig az U15-ös korosztályban. Az U13-as korosztály regionális kiválasztó tornáján öt játékosunk szerepelt – ez külön büszkeség számunkra. Köszönöm a szülők bizalmát, akik elkísérték és támogatták a csapatot. Kiemelném még a stábtagok és az összes olyan dolgozó munkáját, akik a gyerekek folyamatos fejlődéséért dolgoznak a mindennapokban.
Bajnoki mérleg: 19 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség
Gólkülönbség: 92-26
Házi gólkirály: Varga Zalán (19 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Kaposvári Rákóczi BFLA 13-1
A PMFC U13-as csapatának játékoskerete: Ács Zalán, Anka Gergely Péter, Bátori Barnabás, Bernáth Ádám, Bélavári Zoltán, Csiba Máté, Csonka Dávid, Gulyás Zalán, Gyöngyös Vince, Hajdú Attila, Hodossi Zétény, Kádár Bence, Kovács Noel, Lauer Roland, Lehman Benjámin, Molnár Marcell, Schlitt Olivér, Simai Milán Márk, Szabó Botond, Szabó Flórián, Szomor Ádám, Szakály Ádám, Varga Zalán. Stábtagok: Loch Péter (vezetőedző), Lóth József (asszisztens edző), Telek István (erőnléti edző), Szabó Dorottya (gyógytornász), Békési András (kapusedző).
Lóth József, U12-es edzőnk értékelése:
A szezon fő célja az volt, hogy a gyerekek megszokják és alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez, ami nagyobb pályaméretet és több játékpercet jelentett. Ősszel voltak kezdeti nehézségek, ami több utazással járt, bajnoki rendszerben játszottunk, amihez hozzá kellett szoknunk, de időközben ezeket ki tudtuk egyenesíteni. Aztán jött a tavasz és a gyerekek fejlődés valójában itt volt kézzel fogható minden téren. Srácok nagyon sokat dolgoztak, nagy alázattal és szándékkal edzettek. Egyéni fejlődésük napról napra érezhető volt technikai taktikai szempontból, egyaránt amiket az objektív mérések is alátámasztanak. Számszerű eredményekben ez nem mindig mutatkozott meg, de utánpótlásban a gyerekek fejlődés a legnagyobb siker. Köszönöm szépen a szülőknek az egész éves támogatást, akik hozzájárultak a gyerekek töretlen fejlődéséhez!
Bajnoki mérleg: 9 győzelem, 2 döntetlen, 14 vereség
Gólkülönbség: 69-97
Házi gólkirály: Lehman Benjámin (13 gól)
Legnagyobb arányú győzelem: PMFC – Budaörs 10-3
A PMFC U12- es csapatának játékoskerete: Bíró András, Hoffmann Martin, Ákli Iván, Paik Donát, Jung Márk, Miliczki Levente, Schmidt Levente, Dóra Tamás, Szomor Ádám, Koósz Márton András, Mozolai Kornél, Nagy-Teleki Marcell, Paál Bálint, Lehmann Benjamin, Bernáth Ádám. Stábtagok: Lóth József (vezetőedző), Loch Péter (asszisztens edző), Pogacsics Krisztián (kapusedző), Telek István (koordinációs-erőnléti edző).