Acsádi Petra fiatal kora ellenére az elmúlt három idényben stabil élvonalbeli játékossá lépett elő.
Második élvonalbeli idényére készülő női labdarúgócsapatunkban folytatja pályafutását Acsádi Petra, aki 2006. június 28-án született Szekszárdon. A PMFC első nyári igazolása, a nemrég 19. életévét betöltő hátvéd pályafutását Faddon kezdte még a fiúk mezőnyében, majd a Tolna érintésével igazolt a Szekszárdi WFC-hez, melynek színeiben előbb az utánpótlásban játszott, majd 2021-ben bemutatkozott a másodosztályban. A korosztályos válogatott védő az elmúlt három szezonban alapembernek számított a sárga-feketék első osztályban szereplő együttesében, a Simple Ligában 63 mérkőzésen lépett pályára, ráadásul 3 gólt jegyzett.
– Boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a PMFC-hez – kezdte Acsádi Petra, első nyári érkezőnk. – Nagyon szimpatikus a csapatnál zajló munka, valamint, hogy nyíltan biztosítanak lehetőséget a fiatal játékosoknak. Nem titok tovább, hogy az egyetem miatt is vonzó volt számomra Pécs, hiszen a futball mellett a továbbtanulás is fontos szempont számomra. Törekszem rá, hogy minél előbb beilleszkedjek az együttesbe, valamint szeretném magam mihamarabb beverekedni a kezdőbe is. Az első benyomások abszolút nagyon jók, családias légkör uralkodik a klubnál. Bízom benne, hogy egy jó felkészülés után sikeresek leszünk a bajnokságban.
Acsádi Petrát szeretettel köszöntjük Pécsett és eredményes szereplést kívánunk piros-feketében!
Névjegy: Acsádi Petra
Születési idő: 2006.06.28.
Születési hely: Szekszárd
Nemzetiség: magyar
Poszt: védő
Magasság: 178 cm
Előző klubja: Szekszárdi WFC