A 2009-es születésű, saját nevelésű középpályásunk élete első profi szerződését írta alá a PMFC-nél.
Klubunk profi szerződést kötött saját nevelésű, tehetséges középpályásával, a mindössze 16 éves Csonka Zoltánnal. A fiatal játékos 2009. március 18-án született Szigetváron. A labdarúgás alapjaival Szentlőrincen ismerkedett meg, 2021 nyarán pedig csatlakozott utánpótlásunkhoz. Csonka azóta végigjárta a korosztályos lépcsőfokokat: az U13-as csapattól egészen az U16-os együttesig szerepelt a piros-feketéknél, miközben kvalitásainak köszönhetően rendszeresen lehetőséget kapott az U17-es és U19-es gárdában is. Középpályásunk pályafutása újabb fontos mérföldkövéhez a Paksi FC II. elleni bajnoki szezonnyitón érkezett, amikor csereként pályára lépve debütált az NB III-as csapatban.

Csonka Zoltán a 2025/2026-os bajnoki szezonnyitón debütált NB III-as labdarúgócsapatunkban. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu
– Hihetetlenül boldog vagyok, hiszen ez egy fontos állomás az életemben. Rendkívül hálás vagyok az edzőknek és a klubnak a belém vetett bizalomért. Minden erőmmel azon leszek, hogy a jövőben is éljek ezzel a lehetőséggel, és bizonyítsam, hogy számíthatnak rám. Célom, hogy napról napra fejlődjek, és a csapat hasznos tagja legyek. Óriási megtiszteltetés és egyben élmény, hogy a felnőtt csapattal edzhetek és már pályára is léphettem. Külön öröm, hogy mindezt hazai közönség előtt élhettem át – nyilatkozta honlapunknak Csonka Zoltán, aki Kilvinger Levente, Tóth Miklós, Tímár Dávid és Gyánó Marcell után az ötödik 2009-es születésű játékosunk, aki aláríhatta élete első profi szerződését a PMFC-vel.
Gratulálunk, Zoli! Büszkék vagyunk rád!