U9: Ezüstérem Horvátországból

Nagyszerű teljesítményt nyújtva, a dobogó második fokán zárta a horvátországi Verőcén megrendezett nemzetközi tornát U9-es csapatunk!

A több korosztály, köztük az U9-esek számára kiírt NK Virovitica Kupa komoly erőfelmérőként szolgált a 2017-es születésű játékosok alkotta csapatunk számára. Sasa Dragicevic vezette együttesünk a csoportküzdelmek során az NK Djurdjevac, az NK Pitomaca, az NK Virovitica és az NK Bacik ellen lépett pályára, és remek teljesítménnyel egészen a döntőig menetelt. A torna során egy szokatlan játékrendszerhez kellett alkalmazkodnunk, hiszen 7+1-es felállásban futballoztunk, miközben a pálya és a kapuk is jóval nagyobbak voltak a hazai körülményeknél megszokottnál. Ez azonban nem okozott gondot játékosainknak: gyorsaságuk és dinamizmusuk révén számos párharcot sikerrel vívtak meg a horvát ellenfelekkel szemben. A döntőt követően az ezüstérem került fiatal labdarúgóink nyakába, míg a torna gólkirályi címét csapatunk támadója, Kópicz Dusán érdemelte ki, ami külön büszkeséget jelent klubunk számára.

Sasa Dragicevic, U9-es csapatunk edzői értékelése:

Ez az elsőre nem megszokott felállás és pályaméret nem jelentett hátrányt számunkra, sőt kifejezetten kedvezett, mivel játékosaink gyorsaságukat és dinamizmusukat nagyszerűen kamatoztatták a horvát ellenfelek elleni párharcokban. A csapat minden mérkőzésen nagy elszántsággal, szervezetten és harcos mentalitással futballozott, ennek köszönhetően szereztük meg a második helyet. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a rendezőknek a kiváló szervezésért és a meghívásért, valamint játékosainknak, akik hatalmas szívvel és maximális odaadással léptek pályára. A fiúk nemcsak a szükséges agresszivitást és párharci erőt mutatták meg, hanem tudásukat, technikai képzettségüket és igazi futballkarakterüket is.

A tornán ezüstöt szerző U9-es csapatunk játékoskerete: Harasztia Vince, Jukics Bence, Albert Domonkos, Pogacsics Kevin, Keserű Noel, Krámer Noel, Kapuvári Jácint Nátán, Tóth Bence Milán, Kópicz Dusán, Rozgonyi Zsombor, Nincsevics Áron.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram