Játékban és eredményben is előrelépne

Hétvégén kezdődik a Simple Női Liga 2025/2026-os idénye. Nyáron több változás történt női NB I-es labdarúgócsapatunk játékoskeretében és a szakmai stábban egyaránt, ráadásul ismét Bolboaca Augustin irányítja vezetőedzőként az együttesünket. Az augusztus 23-i szezonrajt előtt gárdánk trénerével beszélgettünk a nyári felkészülésről, az új igazolásokról, a fiatalok szerepéről, valamint a PMFC előtt álló bajnoki célkitűzésekről – INTERJÚ.

– Nyáron több mozgás is volt a csapat háza táján, köztük Te is visszatértél a vezetőedzői pozícióba. Milyen érzés, hogy újra te irányítod a PMFC-t?

– Valóban mozgalmas nyár áll mögöttünk. Egy évig más feladatokat láttam el a klub női szakosztályában, valamint az Erasmus Porjektben, de most az akadémiai teendők mellett ismét vezetőedzőként dolgozhatok, ami nagy öröm számomra. A csapatot jól ismerem, hiszen korábban feljuttattunk az NB I-be, és most ismét szeretném bizonyítani, hogy együtt tudunk fejlődni. A stábunk is némileg átalakult, ám fontosnak tartottam, hogy a szakmaiság megmaradjon, így Arató Zsombor szakosztályvezetővel közösen alakítottuk ki az új struktúrát. Különleges helyzet, hogy a tavaly szezonban még vezetőedzőként dolgozó Németh Zsolt most mellettem segédkezik tovább asszisztens edzői szerepkörben, de mára mindenki megszokta ezt, és úgy érzem, közösen tudjuk előrevinni a csapatot.

– A keretben is voltak változások: négy játékos távozott, öten érkeztek. Hogyan látod az új igazolásokat, kialakult a megfelelő a kohézió?

– Igen, mindig nehéz, ha valakitől búcsúzni kell, különösen, ha saját nevelésű vagy pécsi kötődésű játékosról van szó, úgy, mint Rituper Rachel és Spiel Alexa. A külföldi labdarúgóink, Belaya Valerya és Vasile Giorgiana távozása szakmai döntés volt, de emberileg sokat kaptunk tőlük. Helyükre igyekeztünk olyan játékosokat igazolni, akik minőségben és mentalitásban is illenek a csapatba. Úgy gondolom, hogy Acsádi Petra, Kardos Dóra, Pap Nóra, Horváth Kamilla és Samatha Tristan személyében sikerült jól erősíteni, de természetesen a bajnokság során elért eredmények fogják megmutatni, hogy mennyire voltak helyesek ezek a döntések.

– A felkészülés során edzőtáborban is voltatok, és kivétel nélkül külföldi ellenfelek ellen játszottatok. Elégedett vagy a nyár során tapasztalt fejlődési folyamattal?

– Az ausztriai edzőtábor nagyon hasznos volt, kiváló körülmények között dolgozhattunk, és ami a legfontosabb: erős csapatok ellen tesztelhettük magunkat. Tudatosan nem magyar együttesekkel játszottunk, hanem osztrák, szerb, horvát és román riválisokkal, mert így más mentalitással találkoztak a játékosok. Nagyon intenzív időszak van mögöttünk. Sok gólt rúgtunk, kaptunk is, de hiszek a támadó futballban, és ez a hat hét nagyon sokat segített abban, hogy kialakuljon az új játékrendszerünk.

– Mennyire alakult át a csapat stílusa az előző idényhez képest?

– Tavaly kevesebb variációs lehetőség volt, most viszont a fiatal akadémisták és az új igazolások miatt több taktikai opcióval dolgozhatunk. Más játékrendszereket is kipróbáltunk, és szeretném, ha minden játékos tudná: csak az kerülhet be a csapatba, aki száz százalékosan odateszi magát. Az NB I-ben nem elég a tehetség, kemény munka és alázat kell.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Szóba kerültek a fiatalok. Mekkora szerepet szánsz az akadémiai növendékeknek a szezonban?

– Óriási szerepet. Van több saját nevelésű játékosunk, akik már stabilan az NB I-es kerethez tartoznak, és vannak újabb fiatalok, akik most kopogtatnak az ajtón. Például Balogh Zselyke, Szabó Lili, Pintér Réka és Tóth Zolna végig a felnőtt csapattal edzettek. Fontos, hogy tisztelettel és alázattal álljanak hozzá a munkához, mert csak így tudnak az NB I-ben is helytállni. Számomra nem a kor számít, hanem a hozzáállás: ha valaki alázatosan, keményen dolgozik, akkor megkapja a lehetőséget. Ha viszont valaki hátradől, hiába van meg benne a tehetség, nem fog játszani.

– A csapat alapembere, Farkas Jázmin a klub történetében először kapott meghívót a felnőtt A-válogatott keretébe. Mit jelent ez számodra és a klubnak?

– Hatalmas büszkeség. Jázmin példamutató mentalitással dolgozik, igazi csapatember, és biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb eljut idáig. Ő Pécs, Baranya és a régió női labdarúgásának szimbóluma lehet, és ha továbbra is megőrzi ezt az alázatot, akkor hosszú távon is stabil válogatott játékos lehet belőle.

– Visszakanyarodva, a bajnokság mezőnye is módosult, hiszen az Astra és a Soroksár helyett az Újpest és a Budaörs csatlakozott. Milyen szezonra számítasz?

– Szerintem az idei lesz az egyik legkiegyensúlyozottabb mezőny a női NB I-ben. Lesz 4-5 csapat, amely a bajnoki címért küzd, és hasonló számú együttes, amely a kiesés elkerüléséért harcolhat. A középmezőny nagyon sűrű lesz, bárki bárkit legyőzhet. Nem örülök, hogy éppen az Újpest ellen kezdünk, mert rutinos, erős, válogatottakkal teletűzdelt keretük van, tele olyan labdarúgókkal, akik már nyertek bajnokságot, vagy kupát, de a nemzetközi szinten is megmutatták magukat, ugyanakkor ez is egy remek lehetőség lesz arra, hogy bizonyítsunk.

– A tavalyi 6. hely után mi lehet a célkitűzés a PMFC számára a 2025/2026-os idényben?

– Reálisan nézve az első nyolc közé szeretnénk kerülni. Nem ígérgetek 5. vagy 6. helyet, de az biztos, hogy szeretnénk előrelépni játékban és eredményességben is. Emellett legalább három játékosunktól olyan teljesítményt várunk, amit meghívót eredményezhet a korosztályos, illetve A-válogatott keretébe. Mindez ugyanolyan fontos cél, mint a tabellán elfoglalt pozíció. Ha a helyezés és az egyéni fejlődés is megvan, akkor elégedettek lehetünk. Ha egyik sem, az számomra öngólnak számítana.

 

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram