Helesh és Bukovics góljával és Csörgő duplájával 4-0-ra nyertünk a Nagyatádi FC vendégeként a MOL Magyar Kupa 2. körében.
NB III-as labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában a Somogy vármegyei I. osztályú Nagyatádi FC vendégeként folytatta szereplését, miután a sorozat első körében a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő együttesnének vendégeként aratott 10-1-es sikerével vívtuk ki a továbbjutást. A szombat délutáni nagyatádi kupameccs alkalmával Vas László vezetőedzőnk a Somogyi – Horváth, Miklós, Polyák – Galacs, Varga, Bachesz, Bukovics, Csonka – Helesh, Orbán összeállításban küldte pályára együttesünket a Mudin Imre Spoertcetrumban.
A kezdésre még az esőfelhők is elvonultak, s alig indult útjára a labda, Helesh tizenhatoson belüli buktatásáért rögtön tizenegyeshez jutottunk, amit maga a sértett értékesített magabiztosan a háló bal felébe rúgva a játékszert a 4. minutumban, 0-1. Támadónk egyúttal szezonbeli negyedik gólját jegyezte a kupában. Nem sokkal utána egy újabb szabálytalanságért végezhettünk kissé balról, 20-ról szabadrúgást, amit Varga tekert a rövid alsó irányába, azonban Imrei jó irányba vetődve ki tudta tolni a labdát a gólvonal elől.
Mindez további támadókedvet eredményezett, gyakorlatilag csak a somogyiak tizenhatosának előterében járt a labda, folyamatos védekezésre kényszerítve a házigazdáinkat. Ennek során több lehetőségünk is adódott az újabb gólszerzésre. A 14. percben Galacs beadásából Orbán került ziccerbe a nagyatádi kapu előtt, azonban centerünk fejesét hatalmas bravúrral hárítani tudta a zöld-fehérek hálóőre. A 28. minutumban ismét Galacs ívelt be újfent jobbról, a rövidnél Orbán ugrott fel fejelni, akinek csúszatása azonban elszállt a kapu előtt.
A szünetig nem tudtunk újból betalálni, így egygólos előny birtokában fordulhattunk. A félidőt kihasználva két helyen frissítettünk, Csonka és Orbán helyén Berekali és Csörgő folytatta a második játékrészben. Mindketten remek cserének bizonyultak, hiszen előbbi jobboldali szögletét utóbbi közvetlen közelről a hálóba csúsztatta a 49. percben, 0-2. Csörgő ezzel ugyancsak negyedik gólját jegyzete a PMFC színeiben az idei kupakiírásban. Rögvest ez után Helesh elé hullott a labda, ám próbálkozása a keresztléc fölé szállt.
Az 58. percben ismét kettőscserét hajtottunk végre, Varga és Helesh helyére Hleba, illetve Hegedűs érkezett, majd kisvártatva ötödik variációnkkal is élve Beke váltotta Galacsot. A 74. percben Csörgő lépett ki remek ütemben a védők mögül és 15-ről, kissé balról a kifutó Imrei mellett higgadtan a nagyatádi hálóba lőtt, így támadónk duplájával már háromgólos előnyre tettünk szert, 0-3. A 88. percben Bukovics is betalált egy távoli lapos lövésből, beállítva a végeredményt, 0-4. Továbbjutásunkkal várhatjuk a következő ránk váró megmérettetést.
A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását augusztus 25-én, hétfőn 18:00 órakor tartják, amelyet élőben közvetít az M4 Sport. Érdekesség, hogy innentől már a másod-, illetve az első osztályú klubok is becsatlakoznak a sorozat küzdelmeibe. Ami pedig a folytatást illeti, legközelebb jövő hét szerdán 18:00-kor a mindig veszélyes Iváncsa KSE-t fogadjuk a bajnokság 5. körében, majd a hétközi hazai erőpróbát követően pedig a hibátlan mérleggel éllovas FC Nagykanizsa otthonába látogatunk a hónap utolsó napján.
MOL Magyar Kupa, 2. forduló
Nagyatád, Mudin Imre Sportcentrum, 200 néző. Vezette: Pusztai (Mózsa, Szabó)
Nagyatádi FC – PMFC 0-4 (0-1)
Gólszerzők: Helesh (4. -11-es), Csörgő (49., 74.), Bukovics (88.)
PMFC: Somogyi – Horváth, Miklós, Polyák – Galacs (Beke, 68.), Varga (Hleba, 58.), Bachesz, Bukovics, Csonka (Berekali, 46.) – Helesh (Hegedűs, 58.), Orbán (Csörgő, 46.). Vezetőedző: Vas László.