Női NB I-es labdarúgócsapatunk pénteken 15:00-tól a szombathelyi Viktória FC-t fogadja a Simple Liga 4. játéknapján.
Felnőtt női csapatunk újra itthon játszik a bajnokságban, pénteken 15:00-tól a Viktória FC-t látjuk vendégül a Simple Női Liga NB I 4. fordulójának nyitómérkőzésén. A legutóbbi játéknapon együttesünk idegenben maradt alul 1-0-ra az első helyre fellépő MTK Budapest vendégeként, míg a fővárosi mérkőzést megelőzően hazai közönség előtt a Szekszárdi WFC-t 3-0-ra, a veretlenül feljutott Újpest FC-t pedig idegenben 1-0-ra győztük le. Ezzel együtt is női NB I-es gárdánk a tabella 3. fokáról várja az újabb összecsapását.
– Egy rendkívül erős és szervezett csapat ellen lépünk pályára, hiszen Markó Edina irányításával a szombathelyi együttes hosszú ideje meghatározó szereplője a magyar női labdarúgásnak. Nálunk sajnos sérülések és betegségek nehezítették a heti munkát, ráadásul Turi és Máté is 80 percet játszottak szerdán Lengyelország ellen. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy a Viktória ellen is csapatként tudjuk megmutatni, miért állunk ott, ahol a harmadik forduló után – így Bolboaca Augustin, a PMFC edzője.
Aktuális ellenfelünk, a Viktória FC az előző idényt 5 győzelemmel, 5 döntetlennel, 12 vereséggel és 19-55-ös gólkülönbséggel a 9. helyen zárta. A Markó Edina által irányított szombathelyiektől nyáron hét játékos távozott és mindössze hárman érkeztek. Az új idény nem indult jól számukra, az előző kiírásban ezüstérmes ETO FC-től idegenben kaptak ki 1-0-ra, az Újpest FC-t vendégül látva 2-0-ra maradtak alul, ellenben legutóbb 2-2-re végeztek a Szekszárdi WFC ellen, így jelenleg 10. helyen állnak a szombathelyeik.
– Izgalmas mérkőzés vár ránk, a 4. forduló nyitányán a Viktória FC-t fogadjuk itthon. Csapatunk eltökélten dolgozik azért, hogy a legjobb formáját hozza. Nagyon várjuk a találkozót, ahol reméljük a legutóbbi MTK elleni mérkőzésen szerzett tapasztalatok a segítségünkre lesznek. A célunk mindenképpen a három pont megszerzése, hogy továbbra is a tabella előkelő pozíciójából folytathassuk a bajnokságot. Minden szurkolóra számítunk a Stadion utcában! – nyilatkozta Bocz Virág, a PMFC csapatkapitánya.
A PMFC – Viktória FC Simple Liga-mérkőzés szeptember 12-én, pénteken 15:00-kor kezdődik a Stadion utcában. A kapuk és pénztárak 14:00-kor nyitnak. A hazai szurkolók a Szigeti úti 5-ös pénztárnál válthatnak belépőt (felnőtt: 1000 Ft, diák: 500 Ft), míg a vendégdrukkerek a 7-es pénztárnál vásárolhatják meg jegyeiket. A 14 év alattiak és a 65 év felettiek ingyen tekinthetik meg a találkozót. A 2025/2026-os szezonbérletek erre a meccsre is érvényesek. A főtribünön büfé is várja a szurkolókat.
Szurkoljunk együtt a lányoknak az idény második hazai bajnokiján is – Hajrá, PMFC!