NB III-as labdarúgócsapatunk a DEAC ellen elszenvedett 2-0-s vereségével a legjobb 64 között búcsúzott a kupától.
Hazai pályán folytatta szereplését a MOL Magyar Kupa idei kiírásában NB III-as labdarúgócsapatunk, amely a vármegyei I. osztályú Gárdony-Agárd és a Nagyatád elleni idegenbeli sikerek után a harmadosztály Észak-Keleti csoportjában szereplő DEAC gárdáját fogadta a sorozat 3. fordulójában. A legjobb 32 közé jutásért vívott hazai összecsapás alkalmával Vas László vezetőedzőnk a Somogyi – Ikonomou, Miklós, Németh – Beke, Bukovics, Pintér, Varga, Hegedűs – Orbán, Horváth kezdőnek szavazott bizalmat.
A mérkőzés nem indult jól számunkra, ugyanis a 15. percben gyakorlatilag első lehetőségüket gólra váltották a debreceniek. Egy felezővonalról felívelt labdát Török vette le a tizenhatoson belül, majd egy cselt követően két védő közül balról a rövid alsót lőtte ki, Somogyi már nem ért le, 0-1. A mielőbbi egyenlítés érdekében próbáltunk nagyobb fokozatra kapcsolni. Így esett meg, hogy a 25. minutumban Beke passzából Miklós tört be a tizenhatosra jobbról, veszélyesen középre belőtt labdája azonban elsuhant az ötösnél érkező Orbán előtt.
A 38. percben szép összjáték során Varga kapta meg a játékszert, aki jobbról, éles szögből célozta meg a vendégek portáját, azonban Ratku nagyot vetődve hárítani tudott. A félidőhöz közeledve még nagyobb nyomást igyekeztünk helyezni a hajdúságiak kapujára, azonban a félidőig nem változott az állás. A rövid szünetet és térfélcserét követően változatlan összeállításban folytattuk a meccset, ám a második játékrész elején ismét a vendégnek sikerült betalálniuk, közelebb kerülve a legjobb harminckettő közé jutáshoz a kupában.
A 48. percben egy komoly védelmi hibát kihasználva Lénárt Gergő balról rúgta be laposan a labdát a hosszú alsónkba, növelve ezzel a Debreceni EAC együttesének előnyét, 0-2. A hátrány lecsökkentése érdekében nem adtuk fel, az 53. percben Varga beadását Horváth fejelte fölé. Az 57. minutumban hármas cserét hajtottunk végre: Beke, Varga és Orbán helyére Berekali, Helesh és Csörgő érkezett, míg később pedig az újabb frissítés érdekében Bachesz váltotta Bukovicsot a gyepen. A 77. percében Helesh átlövése tévesztett célt.
A hajrában még egy kapufát is feljegyezhettünk, de újabb gól végül nem született a DEAC elleni hazai kupameccsen, amely kiharcolta a továbbjutást. Ezzel párhuzamosan pedig sajnos eldőlt, hogy miként a tavalyi kiírásban, úgy ezúttal is a legjobb 64 között búcsúzott NB III-as labdarúgócsapatunk a MOL Magyar Kupától. Együttesünkre legközelebb ismét a bajnokságban vár feladat, szeptember 21-én a BFC Siófok vendégei leszünk, míg legközelebb a Stadion utcában a Kaposvári Rákóczi FC gárdáját fogadjuk szeptember 27-én,.
MOL Magyar Kupa, 3. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 300 néző. Vezette: Jakab (Deme, Kovács)
PMFC – DEAC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Török (15.), Lénárt Gergő (48.)
PMFC: Somogyi – Ikonomou, Miklós, Németh – Beke (Berekali, 57.), Bukovics (Bachesz, 71.), Pintér, Varga (Helesh, 57.), Hegedűs – Orbán (Csörgő, 57.), Horváth. Vezetőedző: Vas László
DEAC: Ratku – Kovács (Lakatos, 46.), Lénárt Gábor, Hercztu, Ujvárosi, Jankelicz – Sándor (Vincze, 83.), Soltész, Török (Tomola, 74.) – Fekete (Tóth, 83.), Lénárt Gergő (Papp, 61.). Vezetőedző: Urbin Péter.
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu