Vas László mérkőzés utáni nyilatkozata

Vezetőedzőnk így értékelt a Majos ellen idegenbeli 2-2-s döntetlennel záruló bajnoki döntetlent követően.

Az első félidőben akár el is dönthettük volna a mérkőzést a javunkra. Gyakorlatilag nem engedtünk helyzetet az ellenfélnek, miközben több lehetőségünk is volt arra, hogy előnyt szerezzünk. A szünetben átbeszéltük, min kell változtatnunk ahhoz, hogy mindez eredménnyel is párosuljon, és el tudjuk hozni a három pontot. Ehhez képest a második félidő elején pont az ellenkezőjét csináltuk annak, amit az öltözőben megbeszéltünk, ami nyilvánvalóan a csapatot és a stábot is sokkolta. Volt egy nagyjából negyedórás rövidzárlat, amikor semmi nem működött abból, amit terveztünk, az ellenfél pedig ezt jól kihasználta. Ugyanakkor a végén gratuláltam a játékosoknak, mert 2-0-ról, ráadásul emberhátrányban fel tudtunk állni, és még a győzelmet is megszerezhettük volna. Mégis, újra ugyanoda jutok vissza: nem értem, miért kell mindig valamilyen külön impulzus ahhoz, hogy a csapat megfelelő hőfokon és intenzitással futballozzon. Ezt már múlt héten, a Kaposvár ellen is elmondtam. Ott a kiállítás után hittük el igazán, hogy képesek vagyunk megfordítani a meccset, most pedig 2-0-nál láttam viszont azt az arcunkat, amire ez a csapat valójában képes, és amivel eredményes tud lenni. Ettől függetlenül nagyon fájó pontokat hagytunk itt.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram