Az MLSZ Oktatási Központ által szervezett UEFA B+A tanfolyamon Lőrinc Antal mellett Lovrencsics Gergő, Gévay Zsolt és Böde Dániel is részt vett.
Különleges szakmai eseménynek adott otthont az Id. Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpont, ahol az MLSZ Oktatási Központ által szervezett UEFA B+A licencprogram részeként mikrocsoportos képzési napot tartottak. A program lebonyolítása a korábban klubunk utánpótlásában dolgozó Deli Balázs, edzőképző instruktor felügyelete mellett zajlott. A szakmai tanfolyam kifejezetten volt és jelenlegi profi labdarúgók számára elérhető, akik az edzői pálya irányába kívánnak továbblépni.
A program egyik fontos mérföldköve, hogy a résztvevők saját klubkörnyezetükben tartanak bemutatóedzéseket, amelyeket társaik hospitálása és közös szakmai elemzése követ. Szerda délután ezúttal Pécs adott otthont a képzési napnak, ahol többek között a PMFC korábbi támadója, a válogatott színeiben 44-szer pályára lépő Lovrencsics Gergő, valamint Lőrinc Antal, az egykor a PMSC-t is az élvonalban erősítő hátvéd vezette a foglalkozásokat.
A 37 éves Lovrencsics Gergő profi pályafutását a horvát másodosztályú Solin csapatánál fejezte be, visszavonulása óta pedig Splitben él családjával, ahol saját nevével fémjelzett utánpótlás-akadémiáját irányítja. Az 53 esztendős Lőrinc Antal számára sem volt ismeretlen a terep, ugyanis edzőként a PMFC NB II-es felnőtt csapatánál is dolgozott, de tevékenykedett az utánpótlás korosztályoknál is, így jól ismeri a klub szakmai felépítését és szemléletét.
A két korábbi kiváló játékos jelenleg az UEFA B+A licences edzőképzésben vesz részt olyan neves labdarúgókkal együtt, mint az élvonalban szereplő Paksi FC klasszisa, a válogatottban 25 tétmérkőzésen szereplő Böde Dániel, illetve Gévay Zsolt, a tolnai zöld-fehérek egykori védője, jelenlegi asszisztens edzője. A mikrocsoport tagjai egymás klubjait járták végig, és minden állomáson gyakorlati, valamint elméleti feladatokat valósítanak meg.
Lovrencsics Gergő a PMFC U12-es, míg nemsokkal utána Lőrinc Antal pedig a piros-feketék U16-os korosztályával dolgozott. A délután során előbb prezentációban mutatták be a klub utánpótlásrendszerét és szakmai filozófiáját, majd a pályán is megvalósították az előre megtervezett edzésmunkát. A tréningek célja egy adott futballprobléma taktikai, illetve technikai megoldása volt, amelyet a foglalkozás végén közös szakmai értékelés követett.
– Nagyon elégedett vagyok az edzéssel, a fiatalok maximálisab odatették magukat a pályán. Rengeteget lehet tanulni az ilyen alkalmakból. Én is ezért veszek részt az edzőképzési programban, mert szeretnék fejlődni. Vannak céljaim, és ez most egy fontos lépés volt azok megvalósítása felé – fogalmazott Lovrencsics Gergő, aki a Ferencvárossal háromszor is magyar bajnokságot nyert, és korábban a lengyel Lech Poznanban, valamint a horváth Hajduk Splitben légióskodott.
A program nemcsak a képzésben résztvevő edzőjelöltek számára jelentett fejlődési lehetőséget, hanem a PMFC utánpótláskorú játékosai is értékes tapasztalatokat szerezhettek a magas szintű szakmai munkába való betekintés során. Az edzőképző folyamat jövő tavasszal folytatódik, melynek végén a résztvevők sikeres vizsgát tehetnek, hogy aztán magasabb szinten is kamatoztatni tudják kiemelkedő pályájuk során szerzett tapasztalataikat.























