Elkészült az I. Munkás Mikulás Kupa csoportbeosztása
A nyári sikert követően először rendezik meg a Munkás Mikulás Kupát, amelyet legnagyobb szurkolói csoportunk, a Szélsőséges Alternatíva szervez, a PMFC aktív támogatásával. A Mikulás-napi futballtornának december 6-án, szombaton az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpont fedett, műfüves csarnoka ad otthont, ahol két pályán egyszerre dübörögnek majd a küzdelmek.
A hagyományteremtő szándékkal életre hívott torna 9:30-kor egy rövid megnyitóval indul, majd 10:00-től a pécsi és környékbeli, a klubhoz kötődő csapatok mérik össze tudásukat 5+1-es felállásban. A kupában 14 együttes vág neki a csoportkörnek, két 5 fős és egy 4 fős kvartettben. Az ötös csoportokból az első három, a négyesből pedig az első kettő jut a továbbjutást érő rájátszásba.
A sorsolásban és a csoportbeosztások elkészítésében Vas László, a PMFC vezetőedzője segédkezett:
A-csoport: SFL Öregfiúk, U NLimited, Passz Makk, Szélsőséges Ifjúság
B-csoport: PAS, PMFC 86-87, Szélsőséges Alternatíva, Asztalon Villa, Futballmaffia
C-csoport: PSN, FC Bocsi, PMFC U15, La Squadra, Revans
A csoportmérkőzések pörgős tempóban zajlanak: a találkozók 15 percesek, a bronzmeccs és a döntő azonban hosszabb, 2×10 perces lesz, végig hivatalos játékvezetők közreműködésével. A folyamatos játék érdekében mindkét pályán legfeljebb 2 perc szünet várható a meccsek között.
A három dobogós csapat mellett különdíjak is gazdára találnak: jutalmazzák a gólkirályt, a legjobb játékost, a legjobb kapust, valamint a legfiatalabb, legidősebb és legsportszerűbb résztvevőket is – utóbbiak különdíjáról ezúttal is az tornát támogató ATS Focivilág gondoskodik.
A kilátogató nézők és érdeklődők sem maradnak élmények nélkül: végig nyitva tart a Szöglet Kávézó, ahol bőséges büfékínálat várják a látogatókat. A belépés díjtalan, ám aki szeretné támogatni a szervezők munkáját, megteheti a helyszínen elhelyezett adománygyűjtő doboznál.
Érdemes kilátogatni, akár csak nézőként is, hiszen igazi családi sportélmény vár mindenkit – és lehet, hogy a nap folyamán maga a Munkás Mikulás is megérkezik, hogy apró ajándékokkal lepje meg a gyerekeket! Klubunk és a Szélsőséges Alternatíva sok szeretettel várja a PMFC-család minden tagját!
















