Remek meccseket hozott az utánpótlástorna

U10-es csapatunk részt vett a Czékmány Bálint Utánpótlás Emléktornán, amelyet a 2016-os születésűek korosztálya számára rendeztek meg. Klubunk ezúttal vegyes együttessel érkezett Bonyhádra, hiszen 2016-ban és 2017-ben született fiatal labdarúgókból állt össze. A torna mezőnye erős, a lebonyolítás magas színvonalú volt, így minden adott volt ahhoz, hogy értékes tapasztalatokat szerezhessenek játékosaink. Az eredmények mérkőzésről mérkőzésre változtak, ám a mutatott teljesítménnyel összességében elégedettek lehetünk.

– A srácoknak kellett egy kis idő, mire alkalmazkodni tudtak a pálya borításához, hiszen egész évben műfüves pályán edzünk, a tornán viszont más felület várt ránk. Ahogy haladtunk előre a mérkőzésekkel, egyre jobban játszottunk, bátrabban vállaltuk a párharcokat, magabiztosabban léptünk fel, és mérkőzésről mérkőzésre fejlődtünk – értékelte a látottakat edzőnk, Sasa Dragicevic. – Összességében nagyon hasznos tornán vagyunk túl, amely rengeteget segít a csapat további fejlődésében.

Az U10-es és U12-es korosztálynak első ízben kiírt torna a PMFC számára külön örömöt is tartogatott: 2016-os születésű játékosunkat, Kitanics Nikolát választották a Czékmány Bálint Utánpótlás Emléktorna legjobb játékosának! Ez az elismerés a kemény munkájának, az edzéseken mutatott hozzáállásának, valamint a mérkőzéseken nyújtott teljesítményének jutalma, és egyben komoly motiváció a teljes csapat számára.

A tornán résztvevő játékosaink: Pintér Rodinosz Marcell, Szabó Branko, Kácsor Máté, Kitanics Nikola, Rozgonyi Zsombor, Nincsevics Áron, Keresnyei Kristóf, Albert Domonkos

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram