Új korszak küszöbén az utánpótlás

Rendhagyó szülői értekezletet tartott a PMFC a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dísztermében. Az esemény célja az volt, hogy a klub új vezetése a bemutatkozáson túl közvetlenül, személyesen ossza meg elképzeléseit az utánpótlásban pallérozódó labdarúgók szüleivel, valamint ismertesse azt a kijelölt irányt, amely mentén a PMFC korosztályos képzése a következő időszakban működni kíván. Ennek kapcsán Tomin Milán, a klub utánpótlás szakmai vezetője hangsúlyozta: a mostani korszak egy tudatosan felépített megújulás kezdete.

Tomin Milán mellett a klub többségi tulajdonosa, Baksa Zsolt, illetve Horváth Krisztián is köszöntötte a szülőket. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

– Nem a nulláról építkezünk. Az elmúlt években is sok olyan érték és szakmai elem volt a klub utánpótlásában, amely jól működött, ezekre mindenképpen szeretnénk támaszkodni. Ugyanakkor vannak olyan területek, amelyeket újra kell éleszteni, és olyanok is, ahol új szemléletre, új módszerekre van szükség. Ez nem egyik napról a másikra történik, hanem egy természetes, lépésről lépésre felépített változási folyamat.

A szülői értekezlet két szekcióban zajlott, külön megszólítva a 8-14, illetve a 15-19 éves korosztály szüleit. Tomin Milán szerint ez is azt a célt szolgálta, hogy mindenki a saját gyermekének életkori sajátosságaihoz igazodó válaszokat kapjon.

– Fontos volt számomra, hogy a nagyszámban résztvevő szülők pontosan lássák: hova jön be a gyermekük nap, mint nap, milyen közeg fogadja őket, és milyen feltételek és elvek mentén dolgozunk velük a hétköznapokban. Ez nemcsak a szakmai munkáról szól, hanem arról is, hogy biztonságban, átlátható rendszerben érezzék magukat a gyerekek és a szülők egyaránt.

Dragóner Attila, a PMFC sportigazgatója is örömmel állt ki a szőlők elé. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Az utánpótlás szakmai vezető kiemelte, hogy az elmúlt hetekben átfogó képet kapott a klub utánpótlásáról, és világosan kirajzolódtak azok a pontok, ahol fejlődésre van szükség.

– Rövid idő alatt felszínre kerültek azok a területek, amelyeken javítanunk kell. Ilyen például a kommunikáció, akár a pályán belül, akár a szekciók között. Ez nemcsak szakmai kérdés, hanem emberi is: ha mi, vezetők és edzők jól kommunikálunk egymással, akkor ez a játékosoknál és a szülőkkel való kapcsolatban is meg fog jelenni.

Tomin Milán hangsúlyozta, hogy a klub számára kiemelten fontos a szülőkkel való partnerség, amelynek alapja az őszinte párbeszéd.

– Az utánpótláskorú gyerekek fejlődése mellett a szülői visszajelzés is kulcsfontosságú számunkra. A pozitív megerősítés éppúgy, mint az építő kritika. Ezek segítenek abban, hogy folyamatosan reflektáljunk a saját munkánkra, és egyre stabilabb, magabiztosabban működő rendszert alakítsunk ki. Ebből kifolyólag a jövőben rendszeressé válnak a szülői értekezletek is.

Nagyszámban érkezett a hallgatóság a szülői értekezletre. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A változások nemcsak szakmai, hanem szervezeti szinten is megjelennek majd. A cél egy hatékonyabban működő, átláthatóbb struktúra kialakítása, a lehetőségekhez mérten.

– Szeretnénk, ha május végére minden érintett – edzők, stábtagok, játékosok és szülők – pontosan tudná, milyen rendszerbe tér vissza a nyári szünet után, ekkortól várhatóak az új elemek és módszerek rendszeressé tétele. Fontos számunkra, hogy ne legyenek kérdőjelek, bizonytalanságok, hanem mindenki tiszta képpel és bizalommal vágjon neki a következő időszaknak.

A hosszú távú célok kapcsán Tomin Milán hangsúlyozta: a PMFC utánpótlásának küldetése túlmutat a napi eredményeken.

– Meggyőződésem, hogy minden magyar klub felelőssége az, hogy úgy dolgozzon a hozzá érkező gyerekekkel, mintha a végső cél a válogatottság lenne. Lehet, hogy nem mindenki nálunk jut el odáig, de minden állomásnak hozzá kell tennie a játékos fejlődéséhez. Mi ebben a szemléletben szeretnénk támogatni a pécsi, baranyai, valamint a régióból érkező fiatalokat.

A szülői értekezletet követően nem maradt válasz nélkül egy kérdés sem. Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Az utánpótlás szakmai vezető végül kitért a PMFC infrastrukturális előnyére is, amely egyedülálló a térségben.

– Az edzőközpont kínálta lehetőségek ugyancsak hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek minden nap a legjobb környezetben, a legfejlettebb eszközökkel és infrastruktúrával dolgozhassanak, fejlődhessenek technikailag, fizikailag és mentálisan egyaránt. Ez az előny komoly alapot ad a klub hosszú távú terveinek és a fiatal tehetségek tudatos nevelésének.

A rendhagyó szülői értekezlet így nem csupán tájékoztató esemény volt, hanem egy új szemlélet nyitánya: egy olyan időszaké, amelyben a PMFC utánpótlása tudatosan, egységes elvek mentén és a közös munka erejében bízva kívánja felépíteni a jövőt.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram