Lezárult a téli felkészülés – közeleg a rajt

NB III-as labdarúgócsapatunk mögött intenzív, bő öt hetes téli felkészülési időszak áll. A szakmai stáb tudatosan felépített programmal, háromnapos harkányi edzőtáborral és hét gyakorló mérkőzéssel készítette fel a menetközben több poszton is megerősített keretet a tavaszi rajtra. Az eredmények és a mutatott játék alapján bizakodva várhatjuk a bajnoki folytatást.

A felkészülés fontos állomása a háromnapos harkányi edzőtábor volt. A környezet ideális feltételeket biztosított a munkához, még ha a csípős hideg meg is nehezítette a fiúk dolgát: a hangsúly a fizikai terhelésen, és a csapategység növelésén volt. Az intenzív erő és állóképesség fejlesztő edzések és a közös programok tovább erősítették az összhangot az együttesen belül.

A tréningek mellett edzőmeccseken is csiszolódhatott a taktika. Az NK Pitomaca ellen 6-1-es győzelemmel kezdtünk, majd 3-2-es vereséget szenvedtünk a Kaposvári Rákóczi FC ellen. Ezt követően az NK Bilogorát 6-0-ra, az NK Beliscét 1-0-ra győztük le. A hajrában 1-1-et játszottunk a PTE-PEAC-cal, majd 2-0-ra legyőztük a Sárbogárdot, végül 4–0-ra múltuk felül a Majosi SE-t.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

A hét felkészülési mérkőzés mérlege kifejezetten biztató: csapatunk 5 győzelmet aratott, 1 döntetlent játszott és mindössze 1-szer kapott ki, miközben 22 gólt szerzett és csupán 5-öt kapott. A legeredményesebb játékos Tóth Zoltán volt, aki 6-szor talált a kapuba: kétszer-kétszer a Pitomaca és a Bilogora ellen, valamint egyszer-egyszer a PEAC és a Majos elleni mérkőzésen.

Két-két gólt szerzett Helesh Yaroslav (Pitomaca, Bilogora), Hegedűs Márk (Pitomaca, Majos), Gyánó Marcell (Pitomaca, Belisce), valamint Novák Zsombor (Sárbogárd, Majos). Rajtuk kívül továbbá egy-egy találattal járult hozzá a gólterméshez Horváth Péter (Pitomaca), Nagy János, Varga Donát és Németh Márk (mindhárman a Bilogora 91) is.

Szintén feliratkozott a gólszerzők közé Tímár Dávid és Harsányi Dániel (mindketten a Kaposvár ellen találtak be), Pintér Dániel (Sárbogárd), valamint Babati Benjámin (Majos). A gólszerzés megoszlása jól mutatja, hogy a téli felkészülés során tizenhárom játékosunk is eredményesen kapcsolódott be a támadójátékba, ami különösen biztató képet fest a bajnoki rajt előtt.

A következő időszak komoly kihívásokat tartogat majd számunkra, hiszen minden fordulóban kiélezett csaták várnak ránk. Tudjuk, hogy kemény munka, fegyelem és egység szükséges ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat. Ebben pedig kulcsszerepe lesz szurkolóink támogatásának is: a lelátóról érkező biztatás, az együtt átélt pillanatok plusz erőt adhatnak a pályán.

Az NB III Dél-Nyugati csoport tavaszi menetrendje (2025/2026):

Március:

2026.03.01., vasárnap, 14:00 Dombóvári FC – PMFC (18. forduló)
2026.03.08., vasárnap, 17:00 PMFC – PTE-PEAC (19. forduló)
2026.03.14., szombat, 14:00 Iváncsa KSE – PMFC (20. forduló)
2026.03.22., vasárnap, 14:00 PMFC – FC Nagykanizsa (21. forduló)
2026.03.29., vasárnap, 16:00 Greenplan Balatonlelle SE – PMFC (22. forduló)

Április:

2026.04.05., vasárnap, 16:00 PMFC – BFC Siófok (23. forduló)
2026.04.12., vasárnap, 16:00 Kaposvári Rákóczi FC – PMFC (24. forduló)
2026.04.19., vasárnap, 17:00 PMFC – Planet Home Majosi SE (25. forduló)
2026.04.26., vasárnap, 17:00 Szekszárdi UFC – PMFC (26. forduló)

Május:

2026.05.03., vasárnap, 17:00 MTK Budapest II. – PMFC (27. forduló)
2026.05.10., vasárnap, 17:00 PMFC – Dunaújváros FC (28. forduló)
2026.05.17., vasárnap, 11:00 FTC II. – PMFC (29. forduló)
2026.05.24., vasárnap, 17:00 PMFC – Pénzügyőr SE (30. forduló)

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram