Utánpótlás: Második félidőre hangolva

Hétvégén újraindulnak a nagypályás utánpótlás-bajnokságok, fiataljaink pedig izgatottan, elszántan várják a tavaszi folytatást. Idegenbeli túrák és hazai megmérettetések egyaránt szerepelnek a programban, minden korosztály számára fontos összecsapással indul az idény második fele. Időrendben haladva az U12-esek és az U13-asok nyitják a sort: pénteken 13:00-kor a Felcsút SE otthonában kezdik meg a szezont. Szintén aznap vár idegenbeli megmérettetés női akadémiánk U15-ös és U17-es csapatára, amelyek február 27-én Miskolcon, a DVTK otthonában lépnek pályára.

Szombaton, vagyis február 28-án a srácoké lesz a főszerep hazai környezetben a bizonyításra: az U17-esek 10:00-tól a Kisvárda együttesét fogadják, míg az U14-esek 12:00-tól a Zalaegerszeg ellen lépnek pályára az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontban. Vasárnap az U16-osok 12:00-tól Budaörsön vendégszerepelnek, míg az U19-es csapat a Kelen otthonában zárja a hétvégi programot. Sűrű, kihívásokkal teli rajt vár tehát utánpótlásunkra, ahol minden perc, minden párharc, sikeres csel és gól a fejlődés megvalósítását szolgálja.

Hajrá, srácok – sok sikert, küzdelmet és győzelmet kívánunk a tavaszi szezonra!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram