Kétgólos sikerrel kezdtük a tavaszi szezont

NB III-as labdarúgócsapatunk Novák duplájával győzelemmel vette a 2026-os év első bajnoki mérkőzését Dombóváron.

Hosszú, kemény munkával elvégzett téli felkészülést követően NB III-as labdarúgócsapatunk megkezdte 2026-os bajnoki szereplését. A Dél–Nyugati csoport tavaszi idényének nyitányán, a 18. fordulóban a Vas László vezette együttesünk a Dombóvári FC otthonába látogatott. A vasárnap délutáni összecsapáson trénerünk a Helesfay – Beke, Mlinárcsik, Németh, Csemer – Helesh, Babati, Nagy, Hegedűs – Novák, Gyánó összeállításnak szavazott bizalmat, így új igazolásaink közül Mlinárcsik, Csemer, Nagy és Babati rögtön bizonyíthatott, ugyanakkor Jásper, Horváth P., Pintér és Harsányi kisebb sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre az idénynyitó mérkőzésen.

A tolnai kék-fehérek elleni összecsapás szikrázó napsütésben indult újtára, amelyen nagyszámú szurkolótáborunk kiváló hangulatot varázsolt. A biztatásnak meg is lett az eredménye, ugyanis a 14. percben megszereztük a vezetést. Babati beíveléséből Novák talált be a hazai kapu bal felébe, 0-1. Támadónk a 27. percben ráadásul duplázni tudott. Ekkor Hegedűs tört be a tizenhatosra balról, hosszú alsót célzó lövését Nagy még a kapufára tolta, ám a kipattanóra Novák érkezett és higgadtan értékesítette a kínálkozó helyzetet. Játékosunk ezzel már ötödik gólját jegyezte a 2025/2026-os szezonban, ősszel a Pénzügyőr ellen volt eredményes, míg az Érdnek kettőt lőtt.

A második játékrésznek kétgólos előnnyel vághattunk neki, a szünetben Bukovics mellett Galacs állt be. Az előny további növelésére ugyan megvoltak a lehetőségeink a folytatásban is, azonban a befejezések pontatlannak bizonyultak. Az újabb frissítés érdekében a kispadról a télen profi szerződést kapó Hováth, valamint Tóth érkezett, utóbbi súlyos sérüléséből fokadóan bő egy év után játszott ismét tétmérkőzést pécsi színekben. A rendes játékidő utolsó negyedórájához érve vezetőedzőnk Kesztyűst is beküldte, aki öt esztendő után viselte újra a PMFC mezét. Végül az eredmény nem változott, de győzelmünknek is köszönhetően egy pontra csökkent a hátrányunk az éllovashoz képest.

NB III Dél-Nyugati csoport, 18. forduló
Dombóvár, Ujvári Kálmán Sporttelep, 400 néző. Vezette: Sveda (Mohos, Kovács)
Dombóvári FC – PMFC 0-2 (0-2)
Gsz.: Novák (14., 27.)

PMFC: Helesfay – Beke (Galacs, 46.), Mlinárcsik, Németh, Csemer (Tóth Z., 65.) – Helesh (Bukovics, 46.), Babati, Nagy, Hegedűs – Novák (Kesztyűs, 78.), Gyánó (Horváth B., 65.). Vezetőedző: Vas László

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram