Az NB II-ben szereplő HR-Rent Kozármisleny vendégeként kezdtük meg a nyári felkészülési mérkőzések sorát. Bár az alapozásból érkezve olykor mindkét csapaton láthatóak voltak a fáradtság jelei, így is jó gyakorló meccset játszottunk Kozármislenyben. A döntetlennel egyik fél sem lehetett elégedetlen.
Két félidő, két különböző tizenegy. Ezzel a jelszóval vágtunk neki a Misleny elleni edzőmeccsnek, azaz minden játékos tudta előre, hogy a felkészülési időszak első mérkőzésén 45 perc áll majd rendelkezésére a bizonyításra. Az első szűk negyed órában ellenfelünknél volt többet a labda, és bár a tizenhatosunkig is el-eljutottak, igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. Néhány rosszul sikerült átlövési kísérletet kellett csupán szemmel követnie Varasdinak. A 18. percben aztán már mi jöttünk. Novák kapott jó labdát, amivel le is tudott fordulni védőjéről, a kaputól 25 méterre azonban lerántották. A szabadrúgást Horváth szúrta rá, kicsivel ment csak fölé.
A félidő közepi ivószünet után aztán jött az első játékrész legnagyobb helyzete. Megint Novák volt a főszereplő, aki egy szép átvétel után, a büntetőterületen belül csinált egy szép cselt, majd jobbról, bal lábbal vette célba a hosszú alsót, a hazaiak kapusa azonban nagyot védett. A szünetig nagy helyzetünk már nem volt, de játékban mutattunk kifejezetten szép dolgokat. A letámadásunk többször is jól működött, és támadásépítésben is mutattunk olyan dolgokat, amiket még Vas László is megtapsolt. Elől Novák szinte mindig megjátszható volt, de fiatal támadónk, Vétek is igazolta csapatba állítása helyességét. A félidő legvégén azért még Varasdinak kellett észnél lennie, egy gyors mislenyi kontra végén nagyot védett ziccerben.
A második félidőnek sorcserével vágtunk neki, akárcsak a Kozármisleny. Az első percekben úgy tűnt, ez ellenfelünknek jött be jobban, ugyanis többször is be tudták játszani a labdát védelmünk mögé, az 50. percben pedig gólt is ért az egyik ilyen indítás. Gellér szépen kezelte le a hosszú indítást, és egy állítás után ügyesen emelte át Kovácsot, így 1-0-s hátrányba kerültünk. Érezhető volt a játékunkon, hogy kemény, kéthetes munkából érkeztünk a tesztmeccsre, néha kicsit lassabban érkezett egy-egy passz. A 64. percben aztán Hegedűs indult meg a bal oldalon nagy lendülettel, és szépen tálalt a védők közül kilépő Babati elé, aki balról, 8 méterről, kicsit kiszorított helyzetből pazar gólt lőtt bal külsővel a rövid felsőbe, 1-1. Támadónk egyúttal a nyár első gólját jegyezte a PMFC-ben.
Az egyenlítés után pár perccel közel jártunk a fordításhoz is. Egy 25 méteres szabadrúgást Babati tekert rá erősen, a kapus azonban nagyot vetődve menteni tudott. Persze a Kozármisleny sem adta fel. A 78. percben egy kontra végén kerültek ziccerbe a hazaiak, azonban végül a lövés nem talált kaput. Az utolsó percekben még megpróbáltuk nyomás alá helyezni ellenfelünk kapuját, és sikerült is kiharcolnunk két szabadrúgást, veszélyes helyről. Azonban Babati lapos, éles bombáját ismét védte kapus, egy oldalról beívelt pontrúgás után pedig fel tudtak szabadítani a mislenyiek. Első felkészülési meccsünket tehát 1-1-es döntetlennel zártuk NB II-es ellenfelünkkel szemben.
Felkészülési mérkőzés
Kozármisleny, Feleki Attila Sportközpont, 250 néző.
HR-Rent Kozármisleny–PMFC 1-1 (0-0)
Gólok: Gellér (50.), ill. Babati (62.)
PMFC 1. félidő: Varasdi – Galacs, Harsányi, Németh, Csonka – Ócsai, Horváth P., Lengyel, Morvai – Novák , Vétek. PMFC 2. félidő: Kovács – Szabó, Mlinárcsik, Horváth L., Csemer – Kóródi, Jásper, Kesztyűs, Hegedűs – Babati, Beke. Vezetőedző: Vas László.
Nyári felkészülési mérkőzések:
2026.07.04.: HR-Rent Kozármisleny – PMFC 1-1 (0-0)
2026.07.08.: Videoton FC Fehérvár – PMFC
2026.07.11.: PMFC – NK BSK Bijelo Brdo
20206.07.18.: PMFC – HNK Vukovar 1991
Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu
















