Vas: “Megdolgoztunk a győzelemért”

NB III-as labdarúgócsapatunk 6-0-s vendégsikert aratott szerda este a Sárbogárd SE otthonában, így továbbra is százszázalékos mérleggel szerepel a bajnokságban. Vas László vezetőedzőnk a hétközi idegenbeli mérkőzést követően kiemelte, hogy együttesünk ezúttal is eredményesen futballozott, ráadásul kapott gól nélkül zárta a találkozót.

– Azt gondolom, hogy bármelyik osztályban, bármelyik csapat ellen becsületre méltó teljesítmény, amit elértünk. Ismét megdolgoztunk a győzelemért, hat gólt szereztünk, és kapott találat nélkül hoztuk le a mérkőzést. Ettől függetlenül már a következő feladatra koncentrálunk. Holnaptól az lesz a legfontosabb, hogy minél gyorsabban regenerálódjunk, és a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt a lehető legjobban felkészüljünk.

A következő bajnoki mérkőzésre sem kell sokat várnunk, szombaton 17:30-kor ugyanis az FTC II. látogat a Stadion utcába. Vezetőedzőnk szerint a Ferencváros második csapata évről évre fejlődik, ezért ismét komoly kihívás előtt áll együttesünk.

– Minden mérkőzés más. A Ferencváros tartalékcsapata folyamatosan fejlődik, és rendre kimondottan jó teljesítményt nyújt, így biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz találkozó vár ránk. Nekünk azonban, ha el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat a szezonban, úgy kell felkészülnünk és úgy kell pályára lépnünk, hogy ne okozzunk csalódást hazai közönségünk előtt.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram