A bajnoki szezonnyitón aratott győzelem után a korosztályos nemzeti csapat edzőtáborában folytatta a munkát fiatal középpályásunk.
Igencsak eseménydúsan alakul női NB I-es labdarúgócsapatunk 16 esztendős, saját nevelésű középpályásának idei nyara: Tóth Zolna a DVTK elleni sikeres, 4-1-es hazai bajnoki szezonnyitón kezdőként pályára lépve gyakorlatilag végigjátszotta a mérkőzést, majd a lefújást követően Telki felé vette az irányt, ahol egészen augusztus 13-ig a női U17-es válogatott keretével készült együtt az ötnapos edzőtáborban.
– Nagyon örülök, hogy részt vehettem a válogatott összetartásán. A lányok és a szakmai stáb is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak – kezdte beszámolóját fiatal labdarúgónk. – Az edzések kemények, taktikusak és nagyon jó hangulatúak voltak. Sokat tanultunk, és mindig segítettük egymást. Nagyszerű időt töltöttünk együtt, a csapatszellem pedig kiváló volt. Nagyon jó élményekkel gazdagodtam, és alig várom a következő válogatott összetartást!
Bízunk benne, hogy a következő válogatott összetartásra sem kell sokat várnia, ráadásul újabb büszkeségre van okunk: női akadémiánk játékosa, Minorics Norina is meghívót kapott a nemzeti csapatba. A női U15-ös korosztályos válogatott következő programjára augusztus 23. és 26. között kerül sor, melynek keretében Budapesten vesznek részt a fiatalok egy intenzív edzőtáborban. Sok sikert kívánunk Noriának is a címes mezben.













