A hatodik forduló következik a Simple Ligában, szombaton 15:00-tól pedig a jelenlegi éllovas MTK Budapest otthonában lép pályára női NB I-es labdarúgócsapatunk. A kék-fehérek női szakosztályát 2001-ben alapították, és az elmúlt több mint két évtizedben az MTK a magyar női labdarúgás egyik meghatározó szereplőjévé vált. A fővárosi klub története során eddig nyolc bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett.
A PMFC és az MTK Budapest közös múltja nem nyúlik vissza ilyen régre, ugyanakkor az elmúlt két élvonalbeli idényben összesen négyszer találkoztunk a legmagasabb osztályban. Az összesített mérleg a dobogóra rendszerint jó eséllyel pályázó, rutinos, válogatott játékosokat is felvonultató budapestiek felé billen, hiszen mind a négy alkalommal az ő nevük mellé került a három pont, miközben az egymás elleni gólkülönbség 15-1 a javukra.
Az MTK Budapest az idei kiírásban még veretlen, legyőzöttjeik között szerepel a Kispest-Honvéd FC, a Videoton FC Fehérvár, a KÉSZ-St. Mihály Szeged és a Szekszárd FC (utóbbi nem állt ki ellenük, így 3-0-s eredménnyel kapták meg a három pontot), míg egyedül az Astra HFC tudta megállítani őket, pontot szerezve ellenük. Mindent egybevetve a budapestiek 4 győzelemmel és 1 döntetlennel állnak a táblázat élén, ráadásul igencsak figyelemreméltó, 12-0-s gólkülönbséggel.
– Az előző mérkőzés nem úgy alakult, ahogy szerettük volna – utalt a Szeged ellen elszenvedett vereségre Máté Nóra. – Szombaton viszont megadatik a lehetőség, hogy kijavítsuk a hibánkat. Az MTK otthonában nehéz mérkőzésre számíthatunk, de ha stabilak és egységesek leszünk, valamint egymásért küzdünk, akkor akár pontot is szerezhetünk – nyilatkozta a szeptember 5-i találkozó kapcsán női NB I-es labdarúgócsapatunk korosztályos válogatott védője.
A PMFC-re szeptemberben öt bajnoki mérkőzés vár a kiírás szerint. Az MTK Budapest elleni idegenbeli találkozót követően szeptember 12-én a Szekszárdi UFC-t fogadjuk, majd négy nappal később, 16-án az Astra HFC érkezik a Stadion utcába. Szeptember 19-én ismét útra kel a csapat, ezúttal az ETO FC otthonában lép pályára, míg 25-én, pénteken az Újpest FC elleni hazai összecsapással zárul a hónap Németh Zsolt vezette együttesünk számára.














