Vas: ”Őszintének kell lennünk magunkkal”

Vezetőedzőnk szerint a PTE-PEAC ellen elért 1-1-es döntetlen során csapatunk játéka elmaradt a korábbi mérkőzéseken mutatott teljesítménytől. Vas László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a megszerzett egy pont mellett a találkozó tapasztalataiból is le kell vonnunk a megfelelő következtetéseket.

– Azt gondolom, őszintének kell lennünk magunkkal szemben is, mert ezen a mérkőzésen nem érdemeltünk három pontot. A hazai csapat motiváltabban játszott, és megérdemelten szerzett tőlünk pontot, sőt, akár nyerhetett is volna. Ettől függetlenül azt mondtam a srácoknak, hogy fel a fejjel, mert arra a sorozatra és arra a teljesítményre, amit eddig nyújtottak a bajnokságban, büszkének kell lennünk. Az fogja megmutatni a karakterünket és a jellemünket, hogy egy ilyen gyengébben sikerült mérkőzés után hogyan és milyen formában tudunk reagálni a következő feladatra. Át kell gondolnunk, melyek azok a dolgok, amelyeken javítanunk kell, ha komolyabb célokat szeretnénk elérni. Úgy éreztem, hogy nem egy vagy két játékos teljesítményével volt probléma, hanem összességében, csapatszinten nem működtünk megfelelően. Nem szeretném azonban túldramatizálni ezt az egészet. A mai egy megszerzett pont volt. A pozitív oldalát nézve viszont nem kaptunk ki, megőriztük a veretlenségünket, ugyanakkor a történtekből le kell vonnunk a megfelelő konzekvenciákat. Dolgozunk tovább, és innentől kezdve már a következő feladatra koncentrálunk. Gratulálok a PEAC csapatának és további sok sikert kívánunk nekik a bajnokságban!

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram