Pécsett a fiatalok – hétvégi programajánló

Óbudán zárják az idényt az U14-esek, az U17-esek az Újpestet fogadják az utolsó fordulóban.

Pénteken és szombaton összesen öt korosztályos fiú csapatunk lép pályára a bajnokságokban. A sort az U14-esek nyitják, akik pénteken 14:00 órakor a III. KER. TVE vendégeként lépnek pályára. A PMFC a 14., egyben utolsó őszi fordulót megelőzően 30 ponttal a 2., míg az Óbuda 27 ponttal a tabella 3. helyén áll. Princz Gilbert együttesének emellett egy pont a hátránya az éllovas ZTE FC-vel szemben, akik pedig majd Pakson mérkőznek meg, így akár még az első helyen is telelhetnek fiataljaink.

Szombaton az U15-ösök az FTC-hez látogatnak a kiemelt bajnokságban, az U17-esek, az U13-asok és az U12-esek pedig itthon fogadják ellenfelüket. Koleszár Viktor vezette 2006-osaink a záró fordulót megelőzően a 4. pozíciót foglalják el, míg az Újpest FC két pont előnnyel áll előttük, a tét tehát számunkra a dobogós helyezés megszerzése a tét a 12:00-kor kezdődő utolsó meccsen. Ezt követően az U13-asok 14:00-kor, az U13-aok pedig 16:00 órakor kezdenek a Kelen SC ellen. Utánpótlás menetrend:

Péntek (12.02.):

U14-es bajnokság, Alap-csoport, 13. forduló
III. KER: TVE – PMFC
Óbuda, 14:00

Szombat (12:03.):

U17-es bajnokság, Alap-csoport, 11. forduló
PMFC – Újpest FC
Idősebb Dárdai Pál labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont, 12:00

U15-ös bajnokság, Kiemelt-csoport, 2. (elhalasztott) forduló
Ferencvárosi TC – PMFC
Budapest, 13:00

U13-as bajnokság, Dél-Nyugat, 13. forduló
PMFC – Kelen SC
Idősebb Dárdai Pál labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont, 14:00

U12-es bajnokság, Dél-Nyugat, 13. forduló
PMFC – Kelen SC
Idősebb Dárdai Pál labdarúgó Utánpótlás Edzőközpont, 16:00

*Kiemelt képünk egy korábbi U19-es bajnokin készült

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram