Döntetlen a szomszédvári rangadón

NB III-as labdarúgócapatunk kiváló hangulatú mérkőzésen játszott 1-1-es döntetlent a Kaposvári Rákóczi FC ellen.

Hamisítatlan szomszédvári rangadót vívott NB III-as labdarúgócsapatunk a Nyugati-csoport 10. fordulójában, amelynek alkalmával együttesünk a jelenlegi éllovas Kaposvári Rákóczi FC-t fogadta közel tizenegy esztendő után ismét a Stadion utcában. Aczél Zoltán vezetőedzőnk a Helesfay – Sági, Ikonomou, Preklet, Füredi – Ócsai, Rabatin, Fejős, Hegedüs – Daru, Tóth kezdőnek adott bizalmat a zöld-fehére elleni derbin, ahol a hangulatra már az első pillanattól kezdve nem lehetett panasz, köszönhetően kiváltképp a két kapu mögött helyet foglaló szépszámú szurkolótábornak.

Jobban nem is indulhatott volna a vasárnap délutáni sorredben harminchatodik egymás elleni bajnoki összecsapás, ugyanis a 10. percben megszereztük a vezetést. Tóth készítette le tökéletesen a labdát Rabatinnak, csapatkapitányunk pedig 19-ről látványosan és egyben védhetetlenül eltekerte a játékszert a bal kapufa mellé, Mikler hiába vetődött jó irányba, ezt nem háríthatta, 1-0. Középpályásunk egyúttal első bajnoki gólját jegyezte a PMFC színeiben, játékosunk ezt megelőzően a Szentlőrinc elleni hazai kupameccsen tudott eredményes lenni piros-feketében.

A 17. percben nem sokon múlott előnyünk megduplázása, Rabatin szöglete találta meg tisztán Füredi fejét, akinek közeli csúsztatását ki tudta ütni Mikler. Ellenben egy gyorsan elvégzett kapuskirúgásból Mazzonetto Nicoló lépett ki védőink vonalából, majd a hezitáló Helesfayt megtréfálva a 16-os vonaláról, kissé jobbról a hálónk bal felébe emelte a játékszert a vendégek középpályása, 1-1. A 24. minutumban ismét nekünk adódott helyzetünk, Daru szépen lépett ki a baloldalon, befelé tolta a labdát, 13-ról laposan megpróbálta eltekerni a hosszú alsóba, ám Mikler lábbal blokkolt.

Kisvártatva sajnálatos módon kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, annak okán, hogy Tóth térdhajlítója sínylette meg egy rúgást, támadónk helyett pedig Vas érkezett. A 31. percben Ócsai lerántásáért végezhettünk jó helyről szabadrúgást, a labda mögé Fejős állt, aki 17 méterről, kissé balról precízen tekerte el a sorfal mellett a játékszert, ám a Rákóczi kapusa megfogta kísérletét a bal alsó sarok előtt. A játékrész hátralévő idejében igazán egyik kapu sem forgott komolyabban veszélyben, így aztán 1-1-es állással fordultunk a Kaposvári Rákóczi FC elleni mérkőzésen.

A térfélcserét követően az 56. percben a somogyiak házi gólkirálya, Babinszky bújt ki védőink között, majd elhúzta a labdát a kivetődő Helesfay mellett, jobbról, kiszorított szögből pedig a hálónk irányába gurított, csakhogy a visszafutó Rabatin a gólvonalon becsúszva mentett óriásit. A 66. percben a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Pressing átlövése pattant le veszélyesen a tizenhatoson belül, ám a jó irányba elvetődő Helesfay pont még ujjheggyel szögletre tudott tisztázni. Rutinos hálóőrünk nem először bizonyította rátermettségét a PMFC kapujában.

A 78. percben hosszú sérüléséből felépülve ismét pályára lépett Németh, védőnk még augusztus elején, a kakasdi kupameccsen játszott legutóbb csapatunkban. Az utolsó tíz percbe belépve is sokat tettünk a vezetés újbóli megszerzéséért, azonban a kaposváriak hátsó alakzata útját állta lehetőségeinknek. A 85. percben Daru tűnt el véleményes körülmények között a vendégek tizenhatosán belül, Fehérvári játékvezető viszont nem látta szabálytalannak az eseményt. Végül nem született gól a második félidőben, így 1-1-es döntetlennel ért véget a Kaposvár elleni hazai derbi.

NB III Dél-Nyugati-csoport, 10. forduló
Pécs, PMFC Stadion, 1500 néző. Vezette: Fehérvári (Topálszki, Balogh)
PMFC – Kaposvári Rákóczi FC 1-1 (1-1)
Gsz.: Rabatin (10.), ill (Mazzonetto N., 18.)

PMFC: Helesfay – Sági, Ikonomou, Preklet, Füredi – Ócsai (Morvai, 68.), Rabatin, Fejős (Németh, 78.), Hegedüs – Daru, Tóth (Vas, 27.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler – Balogh, Szederkényi, Hadaró – Görög, Horváth, Madzonetto A., Madzonetto N. (Zoltán, 69.), Pusztai – Balla (Pressing, 58.), Babinszky. Vezetőedző: Székely Tibor.

Fénykép: Kurdi József/pmfc.hu

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram