A román női U19-es válogatott a 95. percben szerzett egyenlítő góljával Eb-selejtező csoportja élén végzett.
Nagy reményekkel és eredményes felkészüléssel a háta mögött vágott neki Eb-selejtező sorozatának a PMFC női NB I-es labdarúgócsapatának sajátnevelésű védőjét, Bolboaca Karinát is a kezdőjében tudó román női U19-es válogatott, amely a B-liga első összecsapásán 12-0-ra ütötte ki Liechtensteint, a második, Kazahsztán elleni találkozóján viszont csak 0-0-s döntetlenre végzett a román alakulat, így az utolsó körre még nyílt maradt a versengés a feljutásért.
A keddi záró összecsapáson Lettország hamar előnybe került, a fordulást követően viszont sikerült a sárga mezeseknek az egyenlítés, ám örömük nem tartott sokig, hiszen a lettek ismét a maguk javára fordították az állást. Viszont a román női U19-es válogatott a 95. percben egy szerencsés találattal beállította a 2-2-es végeredményt, aminek köszönhetően pontazonossággal ugyan, de jobb gólkülönbséggel csoportjuk élén végezve kiharcolták a feljutást az A-ligába.
Román női U19-es Eb-selejtező mérkőzések, B-liga:
Románia – Lettország 2-2 (0-1)
Románia: Balog – Trandafir, Bolboaca, Dinca-Vuia, Szoke – Dumitru (Menard, 46.), Lazar, Cristea – Savu (Niculescu, 46.), Kara Jouli (Cioabla, 79.), Ouatu (Șova, 66.).
A csoport végső sorrendje: 1. Románia, 2. Kazahsztán, 3. Lettország, 4. Liechtenstein
Nehéz feladat várt a PMFC tizennyolc esztendő támadóját, Égi Barbara a keretében tudó magyar női U19-es válogatottra, amely A-ligás tagsága megőrzése céljából futott neki Eb-selejtezősorozatának Telkiben. Rácz Zsófia együttese a két favorittal, Svédországgal és Hollandiával, valamint a masszív játékerőt képviselő Skóciával szemben is alulmaradt, emiatt a magyar korosztályos csapat utolsóként zárt és így jövőre már a B-ligából kísérelheti meg a visszajutást.
Magyar női U19-es Eb-selejtező mérkőzések, A-liga:
Magyarország – Skócia 3-0 (2-0)
Magyarország: Ascher – Jakri, Csáki, Török (Boszik, 77., Nyúl – Sinka (Hecz, 77.), Szarvas, Kern – Murár, Németh (Égi, 68.), Szabó.
A csoport végső sorrendje: 1. Hollandia, 2. Svédország, 3. Skócia, 4. Magyarország
Belaya Valerya és a belarusz női A-válogatott november 30-án, majd pedig december 3-án Taskentben játszott egyaránt győztes felkészülési mérkőzést Üzbegisztán ellen. A PMFC élvonalbeli együttesének 26 esztendős középpályása mindkét nyertes összecsapást kezdőként játszotta végig, elsőbb 1-0-s, majd később 3-0-s diadalt arattak az üzbégek ellen, ráadásul a második találkozón Belaya Valerya is feliratozott a gólszerzők közé.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
Fehéroroszország: Voszkobovics, Linnik (Manyukova, 77.), Belaya, Kapusztyina, Koziupa, Olhovik (Slapakova, 80.), Suppo (Horoscsák, 58.), Valjuk (Szurovceva, 58.), Kijanka, Bogdan (Kazakevics, 80.), Cserljenok (Aszaula, 77.).