Női NB I: Sikeres szezon után méltó lezárás

Ahogyan tavaly, amikor veretlenül nyerte meg az NB II-es bajnokságot, úgy felnőtt női labdarúgócsapatunk idén is a TOCA Football Center–Garami József Utánpótlás Labdarúgó Képző Központban tartotta szezonzáró bankettjét, ám ezúttal már élvonalbeli újoncként, a 6. helyen zárva első NB I-es idényét.

Az ünnepség során köszöntőt mondott Arató Zsombor, női szakosztályvezető, Bolboaca Augustin, női szekcióvezető, valamint Németh Zsolt, a női csapat edzője. A beszédek után a szakmai stáb tagjai egyenként gratuláltak a játékosoknak, akik emlékül megkapták pályafutásuk első élvonalbeli bajnoki mezét.

Emellett rendhagyó és egyúttal hagyományteremtő módon egy különdíj is kiosztásra került, amit Chandra Bednar, a PMFC rutinos hálóőre vehetett át, akit a csapaton belül az év legjobb játékosának választottak meg a szakmai stáb tagjai. A felszabadult hangulatú est végül közös vacsorával zárult, méltó lezárásaként egy sikeres szezonnak.

Visit Us On FacebookVisit Us On YoutubeVisit Us On Instagram