A 2024/2025-ös idényben a PMFC leány nagypályás utánpótlás-csapatai ismét bebizonyították, hogy az eredmények mögött elkötelezettség, fejlődni akarás, és mindenekelőtt kemény munka áll. Az U15-től az U19-es korosztályig bezárólag minden akadémiai bajnokságban szereplő együttes saját kihívásokkal nézett szembe, azonban a labdarúgók és a szakmai stáb közös célja, vagyis a játékosok hosszú távú fejlesztése, szinte maradtéktalanul végig meghatározta a szezon teljes egészét.
PMFC Leány U19 – Tapasztalatszerzés a legmagasabb szinten
Korcsmár István, a leány U19-es csapat vezetőedzője így értékelte a szezont:
Öröm volt látni, hogy több játékos már a felkészülés elejétől az NB I-es csapattal dolgozott, és oroszlánrészt vállalt az ottani sikerekből. Emellett többen a korosztályos válogatottban is helytálltak. Ez természetesen megnehezítette az U19-es csapat szezonját, hiszen gyakran hiányoztak kulcsjátékosok. Minden meccsen a maximumra törekedtünk, de sajnos sokszor így is csak a tisztes helytállásra futotta. Az alapszakaszban mindössze egy győzelmet szereztünk, a rájátszásban pedig – főként a visszajátszók segítségével – kezdtük gyűjtögetni a pontokat. A bajnokság rendszeréből adódóan (az alapszakaszból hozott pontok érvényesültek) azonban már nem tudtunk jelentősen előrelépni. Mindezek ellenére gratulálok a lányoknak az egész éves kitartásért és munkáért.
A PMFC leány U19-es csapat játékoskerete:
Szűcs Bernadett, Balogh Zselyke, Fekete Emília, Forró Fruzsina, Kiss Virág, Kőmíves Amira, Kapéter Zoé, Kauder Aida, Lövei Kitti, Papp Lilla, Gál Vivien, Légrádi Blanka, Tamasics Lilla, Stang Viktória, Dóra Kata.
Stábtagok: Korcsmár István (vezetőedző), Toma Árpád (asszisztens edző), Kőnig Bálint (videóelemző), Üski Tímea (masszőr), Pogacsics Krisztián (kapusedző), Bolboaca Augustin (szekcióvezető), Hideg Nóra (fizioterapeuta), Veréb Viktor (erőnléti edző).
PMFC Leány U17 – Építkezés, válogatott meghívók, NB I-es bemutatkozás
Erdős Zoltán, a leány U17-es csapat vezetőedzője így tekint vissza:
Hosszú, de tanulságos szezonon vagyunk túl, amely során számos pozitív élményt éltünk át. Láttuk azonban azokat a területeket is, ahol még fejlődnünk kell, ha eredményesebbek szeretnénk lenni. Egyik kiemelkedő eseményünk volt a saját rendezésű nemzetközi torna, ahol kiváló ellenfelek ellen játszhattunk. Külön öröm, hogy két új játékosunk, Hollósi Eszter és Tóth Zolna, bemutatkozhatott a korosztályos válogatottban, míg Pintér Réka, Tóth Zolna, Szabó Lili és Hajdu Bíborka az NB I-es felnőtt csapatban is szerepet kaptak. A korosztályos bajnokságban több büszkeségre okot adó mérkőzést is játszottunk, még ha a hetedik helyezés némi hiányérzetet is hagy maga után. Bízom benne, hogy a következő idényben mindenki tudja, miben kell előrelépni a jobb szereplés érdekében. Jó pihenést és sikeres felkészülést kívánok a lányoknak!
A PMFC leány U17-es csapat játékoskerete:
Hollósi Eszter, Varró Adelheid, Horváth Hanna, Hajdu Bíborka, Szabó Rebeka, Szabó Lili, Kiss Enikő, Anderle Mirella, Fuchs Ráchel, Troll Viktória, Tóth Zolna, Pintér Réka, Székely Jázmin, Sörös Olívia, Péter Inez, Dóra Kata.
Stábtagok: Erdős Zoltán (vezetőedző), Fábián Dávid (asszisztens edző), Csobán Dominik (kapusedző), Kőnig Bálint (videóelemző), Tasnády János (erőnléti edző), Üski Tímea (masszőr), Bolboaca Augustin (szekcióvezető), Hideg Nóra (fizioterapeuta).
PMFC Leány U15 – Első nagypályás szezon, két korosztályban is helytálltak
Kiss-Tóth Dominik, a leány U15-ös csapat vezetőedzője így összegez:
Ez volt a lányok első nagypályás szezonja. Az idény első felében még szokni kellett az új környezetet és az ellenfelek játékstílusát. A tavaszi félévre azonban már látszott, hogy az ősszel megszerzett tapasztalatokat jól tudták kamatoztatni, és egyre gyakrabban voltunk egyenrangú partnerei az ellenfeleknek. Külön büszkeség, hogy a lányok párhuzamosan az U14-es bajnokságban is szerepeltek, ahol a második helyen zártak. Reméljük, a kétfrontos terhelés pozitív hatása a következő szezonban is megmutatkozik. Köszönöm a játékosoknak és a stáb minden tagjának az egész éves munkát.
A PMFC leány U15-ös csapat játékoskerete:
Müller Rebeka, Csík Zenta, Frezik Sára, Rázsics Zoé, Minorics Norina, Varga Regina, Farkas Maja, Söjtöri Réka, Szögi Nóra, Orlovics Lia, Puskás Katalin, Molnár Dalma, Horváth Lotti, Imre Zselyke, Tolnai Alexandra.
Stábtagok: Kiss-Tóth Dominik (vezetőedző), Szijas Zsolt (asszisztens edző), Hideg Nóra (fizioterapeuta), Csobán Dominik (kapusedző), Bolboaca Augustin (szekcióvezető), Tasnády János (erőnléti edző), Kőnig Bálint (videóelemző), Tarsoly Borbála (masszőr).